Vágólapra másolva!
A Bayern München és a francia válogatott egykori sztárja, Franck Ribéry megdöbbentő titkot árult el, ugyanis egy korábbi műtétje után kis híján amputálni kellett az egyik lábát.

Az egykori kiváló szélső 2022-ben, 39 évesen vonult vissza, ám nem teljesen önszántából, ugyanis térdfájdalmai miatt az orvosok javasolták neki, hogy hagyjon fel a profi labdarúgással. Ribéry a franca L'Équipe-nek adott interjújában elárulta, hogy a pályafutása utolsó aktív évében átesett egy rutinszerűnek tűnt térdműtéten, ami után elkapott egy súlyos fertőzést, ami miatt majdnem amputálni kellett az egyik lábát.

Franck Ribéry és a Real Madrid egykori portugál védője, Pepe a 2025-ös Franz Beckenbauer-kupán
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

"Egyre jobban fájt a térdem. Két meccs között már az edzéseket is kihagytam, csak pihentettem a lábam. Először csak két napot, aztán három-négy napot hagytam ki. Kiestem a ritmusból – csak azért, hogy védjem magam. Aztán a vizsgálatok kimutatták, hogy nem maradt porc a térdemben. Ausztriába utaztam, ahol megműtöttek. A beavatkozás jól sikerült, betettek egy lemezt. Viszont majdnem amputálni kellett a lábamat. Nagyjából öt hónappal a műtét után súlyos fertőzést kaptam, ami miatt két hónapig gyógyszert kellett szednem. 

A fertőzés felemésztett. Annyira rossz volt a helyzet, hogy az egész lábamon lyukak keletkeztek.

 Elkaptam a Staphylococcus aureus nevezetű baktériumot. Ausztriában 12 napig voltam a kórház sürgősségi osztályán. Nagyon megijedtem. Levághatták volna a lábamat is" – mondta a Bajnokok Ligája-győztes ex-focista.

Ribérynek végül szerencséje volt, a fertőzés tünetei elmúltak és teljesen felépült. Olyannyira, hogy a 81-szeres francia válogatott klasszis nemrég pályára lépett a Franz Beckenbauer nevével fémjelzett kispályás tornán, ahol látványos gólokkal és cselekkel nyűgözte le a szurkolókat. 

Ribéry pályafutása legsikeresebb időszakát a Bayern Münchennél töltötte, ahol 2007-től 2019-ig futballozott. A bajor klub színeiben összesen 425 meccset játszott, 124 gól mellett 182 gólpasszt jegyzett. Többek között Bajnokok Ligáját, kilenc német bajnoki címet, hat Német Kupát, négy Német Szuperkupát, valamint Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot is nyert. A német rekordbajnok után 2019-ben a Fiorentinához, majd két évvel később a Salernitanához igazolt, amely karrierje utolsó klubja volt.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!