Gyászol az NB I-ben szereplő Kecskemét, meghalt a klub ikonikus alakja, Virág András.
„Senki sem játszott nála több meccset lila-fehérben. 20 évig volt a klub játékosa, 630 alkalommal lépett pályára 1967 és 1987 között,
pályafutását Nagykőrösön, majd Kunszálláson zárta le 1992-ben" - írta a közleményében a KTE.
Hozzátették, aktív játékosként is sokat foglalkozott a labdarúgó-utánpótlással, a fiatal játékosok bátran fordulhattak hozzá tanácsért, biztatásért. Mindennek igazolásaként 1992-ben alapítója lett a Kecskeméti LC-nek, itt edzőként is segítette a gyerekek első lépéseit a futballpályán.
1997-ben diagnosztizáltak nála egy speciális neurológiai betegséget, amely lassan, kíméletlenül támadta a mozgásszerveit.
A gyógyíthatatlan kór ellenére fizikai határai végezetéig aktív maradt. Örömét lelte a KTE sikereiben, s közben feleségével figyelte, segítette gyermekei lépéseit a felelősségteljes, komplett élet, a családalapítás és a karrier útján. Csillogó szemekkel figyelte öt unokája növekedését, és büszke volt arra, hogy 11 éves unokája, András is igazolt labdarúgó lett.
Végül március 8-án reggel, csendben, úgy, ahogy élt, elaludt. Végakarata szerint búcsúztatására szűk családi körben kerül majd sor.