Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKét jó formában lévő csapat találkozott egymással az ETO Stadionban, a bajnokságban idén még veretlen Győr azt az MTK-t fogadta, amely az utóbbi öt NB I-es találkozóján veretlen maradt, ezeken ráadásul 13 gólt szerzett. A vezetést a hazaiak szerezték meg a 32. percben, Varju kaszálta el Stefulj lábát a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Anton magabiztosan váltotta gólra.
Az MTK a 73. percben egy szép góllal egyenlített, Molnár Ádin ördöngös cselekkel bolondította meg a jobb szélen a védőjét, középre ívelt labdájára pedig remekül érkezett Németh Krisztián, aki kapásból a léc alá helyezett.
Hiába javult fel a vendégek játéka, ismét a hazaiak szereztek vezetést, Anton nagyszerű átadással ugratta ki a védők között kilépő Bumbát, a román középpályás pedig ballal csodásan lőtt a kapu hosszú oldalába.
A hajrában az eredmény már nem változott, Borbély Balázs együttese 2-1-re nyert, ezzel a tabellán felzárkózott legyőzött riválisa, az MTK mögé, így jelenleg ez a két csapat áll a negyedik és az ötödik helyeken.
OTP Bank Liga, 25. forduló:
ETO FC Győr-MTK Budapest 2-1 (1-0)
gólszerzők: Anton (32., 11-esből), Bumba (78.), illetve Németh K. (73.)
Kapcsolódó cikkek
Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!


