Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ma már nehéz lenne fiatal tehetségnek nevezni Szabó Bálintot, aki bombagólt szerzett hétvégén az Újpest elleni bajnokin a Fehérvár színeiben. Szabó tehetsége felől senkinek nem lehet kétsége, ezt bizonyította most is, de fiatal kora ellenére már sok helyen focizott.

Szabó Bálint nevét sokan megismerhették hétvégén. Az Újpest otthonában kétgólos hátrányból állt fel a Fehérvár, a vendégek második gólját szerezte Szabó, aki kicselezett két védőt, majd irgalmatlan erővel a rövid felsőbe bombázott.

Győr, 2024. október 5.
Szabó Bálint (k), a Fehérvár és Tóth Rajmund (j), a Győr játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában játszott ETO FC Győr - Fehérvár FC mérkőzésen a győri ETO Stadionban 2024. október 5-én.
MTI/Tóth Zsombor
Szabó Bálint óriási gólt szerzett
Fotó: Tóth Zsombor / MTI

Szabó Bálint a Paks játékosa, kölcsönben szerepel a Vidiben, de a csapat edzője, Pető Tamás elmondta, szeretné, ha sokáig a csapatában focizhatna. „Őszintén mondom, nem tudtam, mit vizsgált a VAR. Ami pedig Szabó Bálintot illeti: nagyon tehetséges játékos, s szerintem, ha a Fradiban játszana, stabil válogatott lenne. Fantasztikus munkát végez, bízom benne, sokáig nálunk szerepelhet, nagy értéke a magyar futballnak” – mondta a meccs után a Nemzeti Sportnak a Fehérvár edzője.

„Szar érzés, ha lecsúszik” – viccelődött Szabó a meccs után, aki szerint élete gólját szerezte az Újpest ellen és elmondta, párszor azért megnézi majd a bombagólját.

Szabó Bálint Székesfehérváron született 2001-ben, ott is nevelkedett, 17 évesen pedig már be is mutatkozhatott az NB I-ben, a bajnokság utolsó fordulójában, így ő is tagja volt annak a csapatnak, amely 2018-ban bajnoki címet ünnepelhetett. A 2019-2020-as szezont kölcsönben a Budaörs csapatánál töltötte, 21 meccsen egy gól és öt gólpassz volt a mérlege – itt akkor éppen Bognár György volt a szakmai igazgató.

2020 nyarán vette meg a Paks, az akkor 19 éves játékost rögtön kölcsön is adták Kaposvárra, ahol az NB II-ben 14 meccsen szerepelt, újabb gól és négy gólpassz került a neve mellé. Télen már a Pakssal készült, tavasszal pedig hat meccsen az NB I-ben is szerepelhetett, általában csereként. A következő szezonban már 20 meccsen szerepelhetett Bognár György csapatában, 2021 szeptemberében megszerezte első gólját is az NB I-ben a ZTE ellen, ehhez összesen 10 élvonalbeli meccsre volt szüksége. Végül négy gólig jutott a bajnokságban.

Szabó első gólja az NB I-ben:

A következő szezonban szinte alapember lett a csapatban, a téli szünetig csak egy bajnokin nem lépett pályára. Télen elvitte a török Antalyaspor csapata, de nem jött be a török kaland, ugyanis a bajnokságban egy meccsen kapott szerepet, fél év kölcsön után vissza is került Paksra.

„Sajnos az elmúlt hónapokban nem úgy sikerültek a dolgaim, ahogy azt előre elterveztem és szerettem volna, viszont annál nagyobb bizonyítási vággyal tértem haza. Pakson szeretném ott folytatni, ahol abbahagytam, sőt, még jobb teljesítménnyel segíteni a csapatot, hogy kiváló szezont futhassunk” – mondta a visszatérésekor és nem is beszélt mellé. A csapat a bajnokságban a második lett és megnyerte a Magyar Kupát. Szabó a bajnokságban három gólt szerzett, de nem tudott állandó kezdő lenni a csapatban. A következő szezonban a nemzetközi porondon is indulhatott a Paks, az Európa-ligában a vajdahunyadi Corvinul volt az első ellenfél, de a Paks hazai pályán 4-0-ra kikapott, Szabót kiállították, ami után két gólt kapott a Paks. A visszavágót ugyan 2-0-ra megnyerte a Paks, de átesett a Konferencia-ligába, ahol az utolsó selejtezőkörben állította meg a csapatot a cseh Mlada Boleslav.

Paks, 2024. augusztus 7.
Szabó Bálint, a Paks második góljának szerzője ünnepel a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörében játszott Paksi FC - Mornar mérkőzésen a Paksi FC Stadionban 2024. augusztus 7-én. A mérkőzést a Paks nyerte 3-0-ra.
MTI/Vasvári Tamás
A Paks játékosaként ismertük meg Szabó Bálintot
Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Szabó szeptemberben már a Vidi játékosa volt, harmadik meccsén meg is szerezte az első gólját a csapatban az ETO ellen, azóta gól lőtt a Kecskemét, az MTK és a Fradi ellen is – egy panenkás tizenegyesből, az Újpest elleni pedig már az ötödik gólja volt a bajnokságban.

A Fehérvár három döntetlenen van túl az NB I-ben, az Újpest és a Kecskemét ellen is kétgólos hátrányból állt fel. Pető Tamás csapata a nyolcadik helyen áll és úgy tűnik, jó helyen vannak a fiatalok, hiszen Szabó mellett kezdett a mindössze 20 éves Pető Milán és a kapus, Dala Martin, aki tizenegyest védett és a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.

A MOL Magyar Kupa hétközi negyeddöntőjében a Fehérvár csütörtökön az MTK-hoz utazik. Az OTP Bank Liga 26. fordulójában, vasárnap a Zalaegerszeget fogadja Pető Tamás csapata. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!