Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA két válogatott isztambuli meccsét a törökök nyerték 3-1-re, majd a Puskás Arénában rendezett visszavágót sokkal jobban kezdték a magyarok, ám a törökök kíméletlenül kihasználták a helyzeteiket és végül 3-0-ra győztek Budapesten. A mérkőzés 17. percében Kerkez Milos szabálytalankodott Arda Gülerrel szemben, majd a Real Madrid középpályása összeszólalkozott Szoboszlai Dominikkel, akit csendre intett. Érdekesség, hogy a két játékos nem először keveredett már kisebb összetűzésbe egymással, tavaly március 22-én a Puskás Arénában rendezett Magyarország-Törökország barátságos meccsen Güler ugyancsak Szoboszlait hergelte – vette észre a Magyar Nemzet.
A mérkőzés után a törökök 20 éves sztárja is nyilatkozott, és elmondta, mi volt a baja Szoboszlaival és a magyar válogatottal.
A magyarok az első tíz-tizenöt percben megpróbáltak szabálytalanságokkal megfélemlíteni minket, de akin a török válogatott meze van, az nem ijed meg
– vádaskodott Güler. „Nagyszerű csapat vagyunk, rengeteget fejlődtünk, és bízom benne, hogy így is folytatjuk, a legerősebb csapatokkal is álljuk majd a versenyt” – tette hozzá az A ligába feljutott török csapat játékosa.
Güler a Real Madridban egyébként nem fér be a kezdőcsapatba, az idényben 30 meccsen mindössze 1088 percet játszott, és erre az éjjel Szoboszlai is utalt egy kommentben a közösségi médiában. A magyar válogatott csapatkapitánya ezzel szemben kihagyhatatlan alapembere a Liverpoolnak, az angol csapattal pedig hatalmas esélye van rá, hogy a szezon végén megnyerje a Premier League-et.
Kapcsolódó cikkek


