Vágólapra másolva!
Csütörtök este a Nemzetek Ligája negyeddöntőjének odavágó mérkőzésén a holland válogatott 2-2-es döntetlent játszott az Európa-bajnok spanyol csapattal a rotterdami De Kuip Stadionban. Míg a Cristiano Ronaldóval felálló portugál válogatott 1-0-ra kikapott a dán csapattól Koppenhágában. Utóbbi mérkőzés magyar szempontból különösen fontos, ugyanis a dán-portugál párharc győztese bekerül a magyar válogatott vb-selejtezős csoportjába.

Az Európa-bajnok spanyol válogatott veretlenül nyerte meg a csoportját a Nemzetek Ligájában, mint az Eb-elődöntős holland csapat a második helyen végzett a magyar válogatottat is felvonultató négyesében. 

Ronald Koeman a Verbruggen - Geertrudia, Van Hecke, Van Dijk, Hato - Reijnders, Kluivert, De Jong - Frimpong, Depay, Gakpo összetételű csapatot küldte pályára, míg Luis de la Fuente az Unai Simon - Pedro Porro, Le Normand, Cubrasi, Cucurella - Pedri, Zubimendi, Ruiz - Yamal, Morata, Williams összeállítású gárdának szavazott bizalmat a rotterdami találkozón. 

A spanyolok jobban kezdték a meccset és már a kilencedik percben megszerezték a vezetést. A Barcelona sztárjátékosa, Lamine Yamal szerzett labdát, majd Pedrihez továbbított, aki középre játszott a berobbanó Nico Williamsnek, a Bilbao szélsője kapura fordult Lutsharel Geertruida szorításában, majd hat méterről a kapu bal oldalába lőtt (0-1). 

Nico Williams góljával korán megszerezték a vezetést a spanyolok
Fotó: Marcel van Dorst/NurPhoto via AFP

A folytatásban kiegyenlített játék zajlott, helyzetek viszont nem igazán akadtak. 

A 28. percben aztán a semmiből egyenlítettek a hollandok. 

Justin Kluivert gyűjtötte be egy lecsorgó labdát a kapu előtt, lekészítette a balján érkező Cody Gakpónak, a Liverpool támadója pedig 11 méterről elemi erővel lőtt a jobb alsóba (1-1). 

Cody Gakpo a 37. meccsén a 16. gólját lőtte a válogatottban
Fotó: AFP/Nicolas Tucat

Nyolc perccel később fordíthattak volna a hollandok. Egy felpasszolt labdát Gakpo készített le a szemből érkező Memphis Depaynak, aki 12 méterről lőhetett, azonban a próbálkozása elakadt Unai Simon testében. 

A második félidőt elképesztően kezdték a hollandok és alig fél perc után betaláltak. 

Egy szép kombinálás végén Tijjani Reijnders futtatta a jobb szélen Jeremie Frimpongot, a szélvészgyors játékos faképnél hagyta Marc Cucurellát, majd középre tette a labdát a támadást követő Reijndersnek, aki 15 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (2-1).

Memphis Depay és Tijjani Reijnders ünneplik a hollandok második gólját
Fotó: AFP/Nicolas Tucat

A folytatásban többet volt a labda a spanyoloknál, de igazán nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani, ellenben a hollandok kontrái életveszélyesek voltak, különösen Jeremie Frimpong volt elemében, aki többször is bolondot csinált a teljes spanyol védelemből. 

A 82. percben megfogyatkoztak a hollandok, miután a 19 éves Jorrel Hato keményen beleszállt Robin Le Normand bokájába. A kiállítás után az utolsó szűk negyedórában egykapuztak a spanyolok, és bár a hollandok kapusa, Bart Verbruggen szenzációs napot fogott ki, a 92. percben már tehetetlen volt. Nico Williams kapott labdát a bal szélen, elkezdett befele cselezni majd takarásból megcélozta a kapu bal oldalát, Verbruggen bravúrral védett, de a kipattanóra érkezett Mikel Merino, aki közelről az üres kapuba passzolt (2-2), ezzel döntetlenre mentve a mérkőzést. 

Ronaldo és a portugál válogatott is rendkívül gyengén játszott Koppenhágában 
Fotó: AFP/Jonathan Nackstrand

A Dánia-Portugália Nemzetek Ligája negyeddöntő magyar szempontból volt rendkívül érdekes, ugyanis a párharc győztese bekerül a magyar válogatott vb-selejtezős csoportjába. A dánok remekül futballoztak a mérkőzésen, már az első félidőben megszerezhették volna a vezetést, azonban a Manchester Unitedban futballozó Christian Eriksen büntetőt hibázott. 

Brian Riemer együttese a folytatásban is sokkal veszélyesebb volt, a dán csapat a találkozón 2.78-as xG-t dolgozott ki, míg a portugál válogatott csak 0.51-est és mindössze két kaput eltaláló lövése volt a meccsen. 

A találkozót végül egy Manchester United-játékos döntötte el, de nem Eriksen, hanem a csereként beállt Rasmus Højlund, aki 78. percben értékesített egy ziccert, majd az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo gólörömével ünnepelt. 

A horvátok nagy meglepetésre legyőzték a franciákat
Fotó: AFP/Damir Sencar

A horvátoknak Andrej Kramaric kihagyott büntetője is belefért a franciák ellen Splitben, ugyanis Ante Budimir, illetve Ivan Perisic góljaival 2-0-ra legyőzték Franciaországot.

Az olaszok Milánóban már a kilencedik percben vezettek a németek ellen, ám végül a vendégek győztek 2-1-re.

Nemzetek Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:
Hollandia-Spanyolország 2-2 (1-1)
Horvátország-Franciaország 2-0 (2-0)
Dánia-Portugália 1-0 (0-0)
Olaszország-Németország 1-2 (1-0)

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!