Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a Nottingham Forest hazai pályán 1-0-ra legyőzte a bajnoki címvédő Manchester Cityt, ezzel Nuno Espirito Santo együttese megszilárdította harmadik helyét a tabellán és már négy pont az előnye Pep Guardiola negyedik helyen álló csapata előtt.

A találkozón a Manchester City közel 70%/-ban birtokolta a labdát, azonban Pep Guardiola együttese igazán komoly helyzeteket nem tudott kialakítani. A címvédő legközelebb a 14. percben állt a gólhoz, amikor a télen igazolt Nico González átlövése a jobb kapufán csattant. A City a találkozót 0.85-ös xG-vel és három kaput eltaláló lövéssel zárta, és bár a hazai csapat sem brillírozott, egy szép egyéni teljesítmény és egy kapusbaki elég volt a Forest győzelméhez. A 83. percben Callum Hudson-Odoi kapott egy keresztlabdát a jobb szélen, megverte az emberét egy az egyben, majd hét méterről félmagasan a rövid oldalra lőtt gólt. 

Callum Hudson-Odoi a hajrában döntötte el a City elleni meccset
Fotó: AFP/Darren Staples

A címvédőként csak negyedik Manchester City ezen a meccsen előzhetett volna, ezzel a vereséggel viszont már négy pont a lemaradása a harmadik Nottinghamtől.

A Nottingham Forest az idei szezonban otthon még veretlen "Nagy hatos" csapatai ellen. Nuno Espirito Santo együttese a City Groundon már legyőzte a Manchester Cityt és a Tottenhamet, az Arsenallal és a Liverpoollal pedig döntetlent játszott. 

Premier League, 28. forduló: 
Nottingham Forest-Manchester City 1-0 (0-0)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!