Magyar szempontból elsősorban a dán-portugál párharcra volt érdemes figyelni, ugyanis a győztes csatlakozhatott a vb-selejtezők F csoportjához, amelyben Marco Rossi szövetségi kapitány együttese mellett az örmények és az írek szerepelnek.
A koppenhágai első mérkőzésen az esélytelenebbnek tartott skandináv csapat sokkal veszélyesebben futballozott, és végül 1-0-ra tudott nyerni. A visszavágót nagy elánnal kezdték a portugálok, és már a hatodik percben ledolgozhatták volna a hátrányukat, de Cristiano Ronaldo gyenge tizenegyesét kivédte Kasper Schmeichel. Minden sorozatot figyelembe véve ez volt Ronaldo 32. kihagyott büntetője pályafutása során – igaz, emellett 172-t értékesített. Az első negyedóra végén is az ötszörös aranylabdás klasszis állt a legközelebb a gólhoz, de közeli fejesét kiütötte a dánok kapusa. A 38. percben aztán Joachim Andersen öngóljával szerezte meg a vezetést Portugália.
A szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, és az 56. percben a skandinávok egyenlíteni tudtak. A 70. percben Diogo Jota került a földre Kristensen mellett a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. Aztán két perccel később Bruno Fernandes távoli lövése csattant a jobb kapufán, a kipattanót pedig Ronaldo közvetlen közelről a vetődő kapus fölött a kapuba lőtte.
A szaúdi al-Nasszr támadója 219. válogatott meccsén a 136. gólját lőtte, összességében pedig ez volt pályafutása 929. találata.
Azonban nem örülhettek sokáig a portugálok, mivel négy perccel később Christian Eriksen gólja után ismét döntetlent mutatott az eredményjelző. A hazaiaknak a hajrában aztán erre is volt válaszuk és harmadszor is megszerezték a vezetést: Schmeichel öklözött röviden, majd a csereként beállt Trincao 16 méterről a bal alsóba bombázott. A 93. percben Dániának meccslabdája volt, de Vestergaard lövése nem sokkal elkerülte a bal kapufát.
A kétszer tizenöt perces hosszabbításban már Ronaldo nélkül játszottak a portugálok, ugyanis a 40 éves klasszist a rendes játékidő ráadásában Goncalo Ramos váltotta, de Roberto Martinez együttese nélküle is megfordította a párharcot. Portugália végül 5-3-as összesítéssel jutott az NL-elődöntőjébe, ahol a németekkel csatázhat a fináléba kerülésért, illetve
ezzel eldőlt az is, hogy Cristiano Ronaldóék csatlakoznak utolsóként a magyar válogatott vb-selejtezős csoportjához.
A németek Dotmundban már a szünetben három góllal vezettek az olaszok ellen, akik a második félidő derekánál Moise Kean duplájával visszajöttek a meccsbe, majd Raspadori 95. percben szerzett találatával egyenlítettek, de már nem tudták hosszabbításra menteni a találkozót. Julian Nagelsmann csapata így 5-4-es összesítéssel továbbjutott.
A spanyolok és a franciák szintén bejutottak a Nemzetek Ligája júniusi négyes döntőjébe, előbbi a hollandokat, utóbbi horvátokat győzte le tizenegyespárbajban.
Nemzetek Ligája:
negyeddöntő, visszavágók:
Németország-Olaszország 3-3 (3-0)
Továbbjutott: Németország, 5-4-es összesítéssel.
Spanyolország-Hollandia 2-2 (1-0)
Továbbjutott: Spanyolország, 5–5-ös összesítéssel, tizenegyesekkel
Franciaország-Horvátország 2-0 (0-0)
Továbbjutott: Franciaország, 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel
Portugália-Dánia 3-2 (1-0) - hosszabbítás után 5-2
Továbbjutott: Portugália, 5-3-as összesítéssel.