A 18 éves középső védő a csütörtöki hollandok elleni Nemzetek Ligája negyeddöntő első mérkőzésének első félidejében szenvedett bokasérülést, a helyére a Bournemouth védője, az Amszterdamban született Dean Huijsen érkezett, aki szülőhazája ellen debütált a spanyol válogatottban.
A bokasérülést szenvedett Cubarsí már el is hagyta a spanyol válogatott edzőtáborát, a helyére pedig a Lazio védőjét, Mario Gilát hívták meg a nemzeti csapatba.
Pau Cubarsí súlyos sérülés komoly gondot jelentene az FC Barcelonának, ugyanis a 18 éves védő alapember a csapat, ráadásul remek párost alkot Inigo Martínezzel a védelem tengelyében. Azonban a hírek szerint a fiatal védő sérülése nem olyan súlyos, így van esély arra, hogy pályára lépjén március 27-én az Osasuna elleni bajnoki mérkőzésen.
A Barcelona ezt követően az Atletico Madriddal találkozik a Király-kupa elődöntőjének visszavágóján április 2-án, majd egy héttel később a Borussia Dortmunddal játszanak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Cubarsí 2024 januárjában mutatkozott be a Barcelonában, majd a szezon hátralévő részében alapember volt Xavi Hernéndez együttesében, márciusban pedig behívták a felnőtt válogatottba.
Cubarsí idén januárban töltötte be a 18. életévét, ami lehetővé tette számára, hogy hosszabb távú, 2029-ig szóló szerződést írjon alá a Barcelonával. A fiatal védő Hansi Flick együttesében is kulcsszereplő, az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve már 42 mérkőzésen lépett pályára.