A hétvégén ellenfélként tért vissza Párizsba az 50-szeres francia válogatott, vb-ezüstérmes Adrien Rabiot, aki 2012 és 2019 között a Paris Saint-Germain játékosa volt, és ötször lett bajnok a fővárosiakkal. A 29 éves középpályás később a Juventus csapatában is megfordult, tavaly szeptemberben pedig az Olympique de Marseille együtteséhez szerződött. Rabiot az örök rivális színeiben lépett pályára a PSG otthonában, ahonnét 2019-ben viharos körülmények között távozott.
Rabiot visszatérését finoman szólva sem fogadták örömmel a párizsi drukkerek, akik durva üzenetekkel hergelték egykori játékosukat és az édesanyját, Veronique-ot, aki a fiának az ügynöke.
Az egyik transzparensen durvább megfogalmazásban az állt, hogy a „prostitúció anyáról fiúra száll”.
Egy másik molinóval azt közölték a szurkolók, hogy az igazi férfiaknak a hűség, a prostituáltaknak az árulás marad, és amilyen az anya, olyan a fia is.
Mindemellett Veronique Rabiot-nak feltették a kérdést: „Vero, melyik az igazi apja? Dehu, Fiorese, Cana vagy Heinze?”. Ezt is harsogták a drukkerek, korábbi PSG-sztárok neveit sorolva – vette észre a Magyar Nemzet.
Rabiot, akinek az édesapja már nem él, a közösségi médiában küldött üzenetet a PSG ultráinak. „Ez egy anya és egy elhunyt apa sértegetése volt. Egy napon mindenért fizetni kell, és ezt nem viszitek magatokkal a paradicsomba” – üzente a francia focista a sértegetésekre reagálva, majd az édesanyja is bejelentette, hogy panaszt fog tenni a történtek után.
„Fel vagyok háborodva, és nem értem, miért nem állították meg a mérkőzést”
– közölte felháborodva Veronique Rabiot.
A francia bajnokság fegyelmi bizottsága várhatóan szerdán eljárást indít a PSG és ultrái ellen, a párizsi klub is büntetést kaphat a botrány miatt.
A bajnoki rangadót egyébként a PSG nyerte 3-1-re, az éllovas így már 19 ponttal vezeti a tabellát a második helyen álló riválisa előtt.