Diego Simeone együttese lenullázta a címvédő Real Madridot. Az Atlético már a 27. másodpercben betalált a Real ellen, ezzel pedig azonnal ledolgozta egygólos hátrányát a párharcban. A Matracosok a találkozón teljesen megfojtották a Királyi Gárdát, amely ugyan egyenlíthetett volna a 70. percben, de a Kylian Mbappé felvágásáért megítélt tizenegyest a brazil Vinícius Júnior méterekkel lőtte kapu fölé. A hosszabbítást is beleszámolva a Real Madrid végül három kaput eltaláló lövéssel zárta a meccset, de az Atléti kapusának, Jan Oblaknak egyetlen bravúrt sem kellett bemutatnia a meccsen, így a vesztes csapat tagja érthetően csalódottan nyilatkoztak a végjáték után, mert többet érdemeltek volna.
„Még mindig sokkos állapotban vagyunk. Hatalmas teljesítményt nyújtottunk az elejétől a végéig.
Össze kell kaparnunk magunkat, mert ez nagy csapás. Úgy gondolom, hogy csapatként, klubként megérdemeltük a győzelmet, már csak a szurkolók támogatása miatt, ami rengeteget adott nekünk
– mondta a találkozó után Clément Lenglet, az Atlético védője.
„Nagyon jó meccset játszottunk, hihetetlen nagyot küzdöttünk. Voltak olyan pillanatok, amikor gólt lőhettünk volna. Büszke vagyok a játékosaimra.
Örülök, mert példamutatóan harcoltunk. Nem sikerült legyőznünk a Real Madridot, de minden alkalommal nehéz dolguk volt ellenünk a Bajnokok Ligájában. Ha kikapsz, nem könnyű megemészteni. Ez a csapat mindent beleadott, és megérdemelte tapsot.
A szurkolók végig mögöttünk voltak. Csodálatos nap volt, sajnos nem tudtuk megnyerni a szétlövést, de kellemes érzésekkel mehetek haza” – értékelt a meccs után Diego Simeone, az Atlético edzője.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az argentin edzőt megkérdezték a tizenegyespárbajban történt vitatott esetről is. Az Atlético támadója, Julián Álvarez ugyanis lendítés közben elcsúszott, a VAR-szobában pedig azt szúrták ki, hogy a jobb lábával rálőtte a labdát a balra, így hiába lőtt gólt, a két érintés miatt érvénytelenítették azt. Simeone a a meggyőző képfelvételek hiányát tette szóva.
Láttad vagy nem láttad? Látta valaki a jelenlévők közül, hogy Julián kétszer is hozzáért a labdához? Kezeket fel! Ki emeli fel a kezét?
– harsogta az argentin edző.
„Nehéz volt, mint mindig az Atlético ellen. Szoros, kiegyensúlyozott meccs volt. De az Atléti ellen ezenkívül mást játszani rettentően nehéz. Keményen dolgoznak, nagyszerű védekező pozíciókat foglalnak el, és spannolják egymást.
Volt néhány lehetőségünk arra, hogy átvegyük az irányítást, de ez az este csak a továbbjutásról szólt. Volt némi kétségünk afelől, hogy ki rúgja be az ötödik tizenegyest, de az döntött, hogy Rüdiger az előző szezonban már megtette ugyanezt a Manchester City elleni negyedöntőben
– mondta a találkozó után Carlo Ancelotti, a Real Madrid edzője, aki hangsúlyozta, hogy az Atlético emelt fővel búcsúzhat a sorozattól, mert csak egy pénzfeldobás szerű versenyben maradt alul.
„A tizenegyespárbaj kicsit olyan, mint a lottózás. A hét folyamán sokat beszélgettünk a szétlövésről, aztán úgyis a játékosokon múlik, akik ténylegesen odaállnak.
Nem ez volt a legjobb teljesítményünk, de nem számít, továbbjutottunk. Azt hittem, azt Atlético megpróbálja megszerezni a második gólt, ezért meglepett, hogy csak védekeztek és megpróbáltak kontrázni.
Jól jártak, mert több helyzetük volt, mint nekünk. Nekem is kellett párat védenem, de szerintem féltek a mi kontráinktól Vinícius Júnior és Mbappé gyorsasága miatt” – értékelt a találkozó után Thibaut Courtois, a Real kapusa.
Az Arsenal továbbjutása már a szerdai visszavágó előtt biztos volt, ugyanis a párharc első mérkőzését az észak-londoni csapat 7-1-re megnyerte a holland PSV Eindhoven otthonában. A londoni meccs 2-2-es döntetlennel zárult. Az Arsenal a Real Madriddal találkozik a legjobb nyolc között.
A találkozó után az Arsenal első gólját szerző Olekszandr Zincsenko a Realról azt mondta, hogy a Bajnokok Ligája ezen szakaszában már mindegyik csapat világklasszis, akik azonnal megbüntetik a hibákat. Az Arsenal edzője, Mikel Arteta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón még nem tudta, hogy az Atlético vagy a Real lesz-e csapata soros ellenfele. A baszk szakember kiemelte, hogy két nagyon különböző stílusú csapatról van szó, de bármelyik is lesz az, rendkívül nehéz párharc lesz.
Az Arsenalhoz hasonlóan a sorozat másik állva maradt angol csapata, az Aston Villa is nyerő helyzetben volt – hiszen Unai Emery együttese az első találkozón 3-1-re győzött a belga Club Brugge vendégeként. A birminghami csapat a hazai visszavágón sem bízott semmit a véletlenre és a 17. perctől emberelőnyben játszva 3-0-ra nyert, így 6-1-es összesítéssel bejutott a negyeddöntőbe, ahol a Paris Saint-Germain lesz az ellenfele.
„Nagyon büszke vagyok a szurkolóinkra, a munkánkra, a játékosokra, a klubra és a dolgozókra, mert növeljük az étvágyunkat” – mondta a mérkőzés után Unai Emery, az Aston Villa edzője.
„Az étvágyunk növelése során meg kell valósítanunk azt a célt, amellyel a legmagasabb szinten nézünk szembe.
A Bajnokok Ligájában játszani egy nagyon jó lehetőség, és amikor elkezdtük, sokat foglalkoztunk azzal, hogyan lehetünk itt főszereplők.
Nagyon jó csapat volt az ellenfelünk, és nagyon jól szerepeltünk. Elégedett vagyok az úttal, amin járunk és boldog vagyok, hogy negyeddöntőt játszhatunk a PSG ellen” – mondta a négyszeres Európa-liga-győztes baszk szakember, aki 2016 és 2018 között a Paris Saint-Germain edzője volt.
„Ez még két érzelemdús meccs lesz a szurkolóink számára. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni, hogy úgy folytassuk, ahogyan eddig csináltuk” – tette hozzá a baszk szakember.
A mérkőzés hőse a félidőben beküldött Marco Asensio volt, aki duplázni tudott a belga csapat ellen. A spanyol válogatott támadó a holland Georginio Wijnaldum óta az első cserejátékos, aki egy angol csapat színeiben duplázni tudott a BL-ben. A holland középpályásnak ez 2019 tavaszán sikerült az FC Barcelona elleni elődöntő visszavágó mérkőzésén.
Érdekesség, hogy Asensio február 3-án érkezett a Paris Saint-Germaintől az Aston Villához. Azóta a spanyol válogatott támadó hét gólt lőtt a birminghami csapatban. Nála ez idő alatt csak a PSG világbajnok támadója, Ousmane Dembélé szerzett több gólt (8) az öt európai top bajnokságában játszó futballisták közül.
„Hihetetlen a hangulat minden meccsen, amit itt játszunk. Hálásak lehetünk a szurkolóknak, elképesztő támogatást nyújtanak nekünk. Többet akarunk, úgyhogy most lesz egy kis szünet, aztán gondolkodhatunk a folytatáson” – mondta a Real Madriddal három BL-trófeát nyerő Asensio, aki hét góljából hatot a Villa Parkban lőtt.
„Szeretek itt gólt lőni. Nagyon motivált vagyok, ezért örülök a góloknak és a gólpasszoknak is. Az új játékosokkal még mindig az alkalmazkodási fázisban vagyunk, de úgy gondolom, jó úton járunk. Nagyon jól érzem itt magam, boldoggá tesznek a csapattársak, a szurkolók és maga a város is. Úgyhogy jöhet a folytatás” – tette hozzá a 38-szoros spanyol válogatott támadó.
A tavalyi döntős Borussia Dortmund hátrányból fordítva 2-1-re nyert a Lille otthonában, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, ahol az FC Barcelona lesz az ellenfele. Érdekesség, hogy az 1998-as oda-visszavágós európai Szuperkupa-döntő óta a Dortmund és a Barcelona először fog találkozni egy egyenes kiesés párharcban a Bajnokok Ligájában.
Ez jó, mert együtt dolgoztunk, ő volt az asszisztensem, most pedig egymás ellen készülünk
– mondta a Barcelona német edzőjéről, Hansi Flickről a Dortmundot irányító Niko Kovač.
„A Barcelona nagyszerű klub, nagyszerű csapat és fantasztikus futballisták alkotják. Az első meccsen jó eredményt kell elérnünk. A negyeddöntőben minden lehetséges, bárki bejuthat az elődöntőbe, úgyhogy reméljük, hogy mi leszünk azok” – tette hozzá a horvát szakember, aki pályafutása eddigi nyolc idegenbeli BL-mérkőzéséből egyet sem veszített el.
Az ilyen meccsekért érdemes focizni. Odamegyünk, szeretnénk élvezni, és meg akarjuk mutatni, mit tudunk. A célunk az, hogy végigmenjünk, és ezért küzdeni fogunk. Meglátjuk, mi lesz
– tette hozzá Emre Can, a Dortmund csapatkapitánya.
Hosszabbítás:
Végezetül lássuk a szerdai nyolcaddöntők legérdekesebb statisztikáit:
A BL negyeddöntőjének párosítása:
Bayern München (német)-Internazionale (olasz)
Arsenal (angol)-Real Madrid (spanyol)
Paris Saint-Germain (francia) - Aston Villa (angol)
FC Barcelona (spanyol)-Borussia Dortmund (német)
Az első mérkőzéseket április 8-9-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.