Vágólapra másolva!
Szűk egy hét elteltével is téma Spanyolországban a labdarúgó Bajnokok Ligája madridi párharca. A Real Madrid tizenegyespárbajt követően jutott tovább az Atlético Madrid elleni nyolcaddöntőből, Julián Álvarez érvénytelenített kísérletével kapcsolatban pedig új vélemény látott napvilágot.

Az odavágón született 2-1-es Real Madrid-siker után a visszavágón 1-0-s Atlético Madrid-győzelmet hozott a rendes játékidő. A hosszabbításban gól nem született, így a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében jöhetett a tizenegyespárbaj. Ott aztán az Atléticóban futballozó Julián Álvarez gólját Szymon Marciniak jelzése és a videobírós vizsgálat után nem adták meg (az indoklás szerint argentin focista lendítés közben elcsúszott, és az egyik lábával rálőtte a labdát a másikra, így a két érintés miatt érvénytelenítették a gólját), ez pedig nagyban befolyásolta, hogy végül a címvédő jutott tovább a BL negyeddöntőjébe.

Atlético Madrid, Julián Álvarez, tizenegyes, Bajnokok Ligája, Real Madrid
 Az Atlético és a Real Madrid BL-mecsén, Julián Álvarez tizenegyesének vizsgálatánál manipulálták a felvételt?
Fotó: JAVIER SORIANO / AFP

Álex Soler videószerkesztő-szakértő a héten elmondta a véleményét a tizenegyessel kapcsolatban: szerinte az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) manipulálta azt a felvételt, amely alapján állítólag döntöttek a videobírós szobában Álvarez kísérletének érvénytelenítéséről.

A szakértő szerint manipulálták Álvarez tizenegyesének videóját, ez segítette a Real Madrid továbbjutását

Soler azzal indokolta az elméletét, hogy szakértői szemmel nézve gyanús volt számára a rossz minőség és az árnyékok szinte teljes hiánya (pontosabban azok szokatlan helyzete) az UEFA által később közzétett videón – ezért gondolja azt, hogy egy szerkesztett, manipulált felvételről van szó.

Soler véleménye megosztó volt Spanyolországban: van, aki szerint valóban gyanús az élőben látott felvétel és a jóval később közzétett UEFA-videó közti minőségi különbség, mások szerint viszont az európai szövetség nyilvánvalóan nem tett volna közzé felvételt és hozzá magyarázatot, ha manipulált lenne.

Az Atlético Madrid drukkerei az előbbi csoportba tartoznak: a Matracosok szurkolói klubja közleményben jelezte, hogy nem hagyják annyiban az esetet, és követelik az UEFA-tól a valós felvétel közzétételét. 

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!