Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huCarlo Ancelotti már 2013 és 2015 között is volt a Real Madrid vezetőedzője, majd 2021 óta ismét ő irányítja a csapatot, amellyel többek között három Bajnokok Ligája-trófeát is megnyert. A 65 éves olasz szakember a minap egy népszerű olasz színész-rendező, Giacomo Poretti podcastjének vendége volt, és ebben arról is beszélt, hogy voltak már olyan madridi játékosok, akikkel nem volt tökéletes a viszonya.

Fotó: NurPhoto via AFP/Alberto Gardin
Több Real Madrid-játékossal is összeveszett már Carlo Ancelotti
„Szeretnék egyszer légy lenni, hogy hallhassam, mit mond a játékos, amikor nem játszik és hazamegy. Több játékosnak voltak problémái velem, de végül minden ügyet sikerült megoldani – nyilatkozta Ancelotti a PorettiCastban. –
Volt egy olyan focista, akinek nem mondom meg a nevét, de aki a pályafutása elején az öltözőben egy törülközőt rakott az arcára, csak azért, hogy ne halljon engem.
Egy nap azt mondtam neki, hogy ezt nem lehet így folytatni. Voltak olyanok, akiket, ha egyik nap nem cseréltem be, akkor másnap nem igazán akartak köszönni."
Ancelotti a beszélgetés során elárulta, nem ő, hanem Florentino Pérez klubelnök dönt arról, hogy meddig lesz a jelenleg a bajnokságban és a BL-ben is címvédő Real Madrid vezetőedzője – a jelenlegi szerződése 2026 nyaráig szól a csapattal. Hozzátette, hogy a jelenleg a segítőjeként dolgozó fia,
Davide is jó vezetőedző lehet a jövőben.
Giacomo Poretti a legendás rágógumizási szokásáról is kérdezte Ancelottit, erre egyenes választ adott a Real edzője.
„Ez csak egy módja annak, hogy megszabaduljak egy kis stressztől. Vannak, akik ezért kritizálnak emiatt, de
nekem segít, hogy a meccs eleji 120-as pulzusszámot levigye mondjuk 63-ra.
- A BL-ben nyolcaddöntős Real Madrid legközelebb vasárnap lép pályára, akkor a Rayo Vallecanót fogadja a spanyol bajnokságban.
Kapcsolódó cikkek


