A csütörtöki koppenhágai mérkőzésen az előzetesen esélytelenebbnek tartott dán válogatott sokkal veszélyesebben futballozott, sőt portugálok lényegében még örülhettek, hogy csupán egygólos hátrányba kerültek. A mérkőzés egyetlen gólját a Manchester United támadója, Rasmus Höjlund szerezte, majd a szögletzászlóhoz röhant, ahol az ellenfélné játszó Cristiano Ronaldo ikonikus gólörömével bosszantotta a portugált.
Höjlund a mérkőzés után kifejtette, hogy nem állt szándékában kigúnyolni Ronaldót, már csak azért sem, mert az ötszörös aranylabdást a példaképének tartja, s ezzel akart előtte tisztelegni.
A vasárnap esti lisszaboni visszavágója előtt Ronaldót megkérdezték az esetről, ám elárulta, nem tartja tiszteletlenségnek, hogy az elmúlt évek során a védjegyévé vált gólörömmel ünnepelt a dánok fiatal támadója.
Semmi problémám nem volt ezzel. Tudtam, hogy nem tiszteletlenségből csinálja. Van elég eszem ahhoz, hogy megértsem, nemcsak ő, hanem a világ többi sportolója is az ünneplés miatt használja a gólörömömet. Számomra ez megtiszteltetés
– mondta a 40 éves klasszis, majd mosolyogva hozzátette: „De remélem vasárnap ő fogja nézni a gólörömömet.”
A szaúdi al-Nasszr csatára meglepően kritikusan fogalmazott saját maga és csapata koppenhágai teljesítményével kapcsolatban, de bízik benne, hogy hazai környezetben kulcsszerepet játszhat a párharc megfordításában.
Nem titkolom, feszültebb most a légkör. Nehéz helyzetben vagyunk, mert muszáj nyernünk, de ettől szép a futball.
Emelt fővel szeretném elhagyni az Alvalade Stadiont. Ha gólt lövök, boldog leszek, de ha nem sikerül, az sem baj, csak valaki szerezzen gólt, mert azt szeretném, hogy Portugália továbbjusson” – mondta Ronaldo.
Az ötszörös aranylabdás futballista tagadta, hogy az odavágón hozzáállásbeli problémák okozták volna a portugál válogatott vereségét
„A hozzáállással sosincs probléma a válogatottban, de egy két dolog valóban hiányzott a játékunkból. Ilyen a futball, nem lehet mindig jól játszani. A légkör sem volt kedvező. 50 ezer rossz meccset játszottam már és a csapat is. Az európai topfutball színpadához szokott játékosaink is rosszul játszottak, ez is hozzátartozik, hogy számunkra kedvezőtlen eredmény született” – mondta a csapatkapitány.
Ronaldo a szombati sajtótájékoztatón megvédte Roberto Martinez szövetségi kapitányt is, akit hevesen bíráltak a meccs után a szakértők és a szurkolók.
„Szerintem igazságtalan az edzőt kritizálni, mert mindannyian egy csónakban evezünk. Elveszítettük a meccset és rosszul játszottunk, de még lesz egy visszavágó. Fontos, hogy nyugodtak maradjunk és pozitívan lépjünk pályára” – fogalmazott a 217-szeres portugál válogatott támadó.
A dán-portugál párharc magyar szempontból is fontos, ugyanis a győztes csatlakozik a vb-selejtezők F csoportjához, amelyben Marco Rossi szövetségi kapitány együttese mellett az örmények és az írek szerepelnek.