Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Chelsea-nél sérülés miatt nem léphetett pályára Cole Palmer, márpedig az angol válogatott középpályás 2024. április 23-a óta – akkor éppen az Arsenal elleni 5-0-s vereséget hagyta ki betegség miatt – nem hagyott ki mérkőzést a Premier League-ben.

Fotó: AFP or licensors
Az Arsenal fölényben kezdte a mérkőzést, a mérkőzést eldöntő találat pedig a 20. percben esett, miután Martin Ödegaard szöglete után Mikel Merino a kapu bal oldalába fejelt.
A tavalyi szezon kezdete óta az Arsenal több gólt szerzett szögletből, mint bármelyik másik Premier League-ben szereplő csapat, szám szerint 27-et, amiből 11-szer a vezetést is megszerezték, ami szintén rekord.
Mikel Arteta vezetőedző együttese, amely negyeddöntős a Bajnokok Ligájában, három nyeretlen bajnoki mérkőzés után gyűjtötte be újra a három pontot, míg a Konferencia-ligában nyolc közé jutott Chelsea vendégként továbbra is szenved: a Kékek idén még nem nyertek idegenben és sorozatban negyedszer kaptak ki a Stamford Bridge-en kívül, összességében pedig hét forduló óta tart a vesszőfutásuk, ilyenre legutóbb 2022 októbere és 2023 februárja között volna példa a klub történetében – írja az MTI.
Győzelmével a második helyen álló Arsenal 12 pontra csökkentette hátrányát a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, listavezető Liverpoollal szemben,
Premier League, 29. forduló:
Arsenal-Chelsea 1-0 (1-0)
Fulham-Tottenham Hotspur 2-0 (0-0)
Kapcsolódó cikkek:




