Vágólapra másolva!
A Serie A 29. fordulójában az AC Milan hazai pályán 2-1-re nyert a Como együttese ellen. A vendégeknél két év kihagyás után tért vissza a pályára a korábbi angol válogatott Dele Alli, akit mindössze 9 perc elteltével a játékvezető kiállított egy durva szabálytalanság miatt.

A még mindig csak 28 éves Dele Alli a 2010-es évek második felében a Tottenham Hotspur csapatában robbant be a köztudatba, Mauricio Pochettino vezetőedző irányítása alatt vált sztárjátékossá, majd az angol válogatottban is rendszeresen számítottak rá. Az óriási tehetségnek tartott támadó középpályás azonban később hullámvölgybe került, majd 2022 januárjában az Evertonhoz szerződött, de itt sem tudta újjáépíteni magát, ezért a liverpooli csapat kölcsönadta a Besiktasnak, ám Alli Törökországban sem váltotta meg a világot. Az angol játékos az utóbbi években súlyos depresszióval küzdött, ezért sem lépett pályára két éve, de idén januárban a Cesc Fábregas vezette Como együtteséhez igazolt, az AC Milan elleni olasz bajnokin pedig hosszú kihagyás után visszatért. 

Allit a 81. percben cserélte be az edzője, de a 28 éves középpályás mindössze 9 perc múlva a kiállítás sorsára jutott.

A Como játékosa hátulról durván megtaposta honfitársát, Ruben Loftus-Cheeket, amiért Matteo Marchetti játékvezető először csak sárgát adott neki, ám a VAR-felvétel megtekintését követően ezt visszavonta és helyette azonnali pirossal kiállította. 

Alli korábbi klubtársa és angol válogatottbeli csapattársa, a Milant erősítő Kyle Walker is győzködte a bírót, hogy ne küldje le a pályáról Allit, ám Marchetti hajthatatlan volt. 

A meccs végén még az ítélet miatt hevesen reklamáló Fábregas is piros lapot kapott, a mérkőzést a Milan nyerte meg 2-1-re.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!