Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huHegyi Krisztián az első perctől kezdve belopta magát a Loki-szurkolók szívébe, most pedig Marco Rossinak is bizonyíthat majd, mindezt pedig egy SMS-ből tudta meg.

Fotó: Marton Monus / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Hegyi Krisztián élete SMS-ét kapta
A hétfői kerethirdetés alkalmával kiderült: Gulácsi Péter, Dibusz Dénes és Szappanos Péter mellett Hegyi Krisztián is a nemzeti csapattal készülhet a törökök elleni oda-visszavágós Nemzetek Ligája-rájátszásra.
"Egy órával a kerethirdetés előtt, a csapatmenedzsertől kapott SMS-ből tudtam meg, hogy ott vagyok a válogatott bő keretében. Most nem feltétlenül számítottam rá, de titkon azért mindig vágytam rá. Csak magamra fókuszáltam.
Tudtam, hogyha játéklehetőséghez jutok és jól teljesítek, megvan a meghívóra az esélyem. Bár nem feltétlenül számítottam rá, jó visszacsatolás az, hogy ott lehetek a keretben. Mikor a csapattársaimmal együtt néztük a kerethirdetést, mindenki egyből gratulált" – mondta a Haonnak Hegyi Krisztián.
Debreceni VSC kapusa arról is említést tett, hogy mikor két évvel ezelőtt meghívót kapott, akkor utánpótlás-játékosként lehetett ott a válogatottal, szerinte egy sérüléshullám következtében eshetett rá a választás. Ezúttal viszont ár a felnőtt futballból kapott meghívást.
"Tudom, hol a helyem, próbálok mindenben segíteni a csapatnak és a kapusoknak. Tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg nem én fogok védeni a törökök ellen, hiszen a többi kapusnak több tapasztalata van. De ha úgy adódna, hogy be kell ugranom, készen állok rá.
A válogatottnál is sokat tanulhatok, fejlődhetek, úgy érzem, jó úton járok" – hangoztatta Hegyi, aki végül arról is említést tett, milyen meccsekre számít a törökök ellen.
"Két kemény találkozóra számítok, ellenfelünk szintén komoly szintet képvisel. Törökországnak is vannak topligás játékosaik, a pályán az egyéni kvalitás is dönthet. Biztosan brusztolós meccsek jönnek, de remélem elérjük a célunk, és bennmaradunk az A-divízióban" – fogalmazott.

