A magyar labdarúgó-válogatott számára nem indult túl sikeresen a 2025-ös esztendő, ugyanis Marco Rossi együttese kétszer is kikapott Törökországtól a Nemzetek Ligája osztályozóján, így a nemzeti csapat a következő kiírásban a B divízióban szerepel majd. A Puskás Arénában lejátszott vasárnapi visszavágón a törökök 3-0-ra nyertek, de a meccs nem csak emiatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert Szoboszlai Dominik és az ellenfél 20 éves sztárja, Arda Güler összeveszett egymással. A mérkőzés 17. percében Kerkez Milos szabálytalankodott a Real Madrid középpályásával szemben, aki ezt követően összeszólalkozott Szoboszlaival, majd csendre intette a magyart.
Güler a mérkőzés után azzal vádolta meg Szoboszlaiékat, hogy szabálytalanságokkal akarták őket megfélemlíteni a pályán, majd a két játékos közötti csörte a közösségi médiában folytatódott. A magyar válogatott csapatkapitánya egy kommentben az 1088-as számot posztolta, ezzel utalva rá, hogy Güler a klubjában ennyi játékpercet töltött a pályán a szezon során - ez a mutató a Liverpool focistájánál 2887.
Szoboszlai posztja óriási felháborodást váltott ki Güler és a törökök körében, a Real sztárja az Instagramon egy erőteljes bejegyzéssel sértegette a magyar játékost,
majd a kommentháborúba a török szurkolók is beszálltak.
A Szoboszlai és Güler között kirobbant vita elképesztő hatással lett a magyar válogatott játékos népszerűségére, ugyanis a magyar-török meccsen történtek után jelenleg a Liverpool sztárja a legkeresettebb focista
a transfermarkt.com oldalon. A futballisták piaci értékével és statisztikáival foglalkozó portálon Szoboszlait éppen Güler követi, így mindketten megelőzik a harmadik helyezett Cristiano Ronaldót és a negyedik Lionel Messit.