Szoboszlai Dominikék hiába nyerték meg a BL alapszakaszát, a Liverpool már a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében búcsúzott a Paris Saint-Germain ellen tizenegyespárbajt követően.
A kiesés Mohamed Szalah-nak kifejezetten fájhat,
így ugyanis rontott az Aranylabda megnyerésének esélyein.
Raphinha ezzel szemben újfent kulcsszereplője volt a Barcelonának, a Benfica ellen 3-1-re megnyert találkozón két gólt és egy gólpasszt jegyzett - írja a Bors.
A brazil a Barca kezdőjéből szinte kihagyhatatlan lett, és elképesztő formában kezdett el futballozni az idei szezonban. Minden sorozatot figyelembe véve 41 tétmérkőzésen 27 gólja és 19 gólpassza van.
Ebből a BL-ben elért 11 gólja és öt asszisztja külön kiemelendő teljesítmény. A 28 éves szélső esetében fontos megjegyezni, hogy ugyan a gólok tekintetében összességében elmarad Szalah-tól (32), de Raphinha mindössze egyszer talált be büntetőből, még Szalah 11 gólt is tizenegyes után ért el.
Raphinha a Spanyol Szuperkupát már megnyerte a Barcelonával, csapata a BL-ben ott van a negyeddöntőben, a spanyol bajnokságot vezeti, a Spanyol Kupában az elődöntőben jár. Ha mind ő, mind pedig a Barcelona tudja tartani ezt a formát, könnyen elképzelhető, hogy a 31-szeres brazil válogatott a csúcsra ér és aranylabdás lesz, ehhez azonban Szalah mellett a Real Madrid klasszisainak (Kylian Mbappé, Vinícius Júnior, Jude Bellingham), valamint Ousmane Dembelének (PSG) is lesz egy-két szava.