Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzoboszlai Dominik már többször is elmondta, hogy imád a Bajnokok Ligájában játszani, szerda este a PSG otthonában mutathatja meg a világnak, milyen kirobbanó formában van.

Fotó: NurPhoto via AFP/Ulrik Pedersen/NurPhoto
Szoboszlai Dominik a PSG ellen bizonyíthat
A Parc des Princes-ben két remek formában lévő gárda, a francia és az angol listavezető találkozik egymással.
A Liverpool 13 pontos előnnyel vezeti a Premier League-et, ebben nagy szerepe van a magyar válogatott csapatkapitányának, aki közelmúltban a címvédő Manchester City otthonában megnyert rangadón gólt és gólpasszt ért el, majd ezt követően betalált a Newcastle United ellen is.
A BL-ben a Liverpool 21 pontjával megnyerte az alapszakaszt, így az egyenes kieséses szakasz első körében nem kellett játszani, míg a PSG a 15. helyen zárt, s az első fordulóban pedig 10-0-s összesítéssel ütötte ki a Brestet.
Riválishoz hasonlóan a PSG is nagyszerű formában várja a szerdai összecsapást, a legutóbbi tíz tétmérkőzését megnyerte, összességében pedig 22 találkozó óta veretlen, legutóbb november 26-án a Bayern Münchentől ki.
Mindkét gárda találkozott már ebben a szezonban mostani ellenfele nagy vetélytársával: a PSG kétgólos hátrányból fordítva győzte le otthon a Manchester Cityt, míg a Liverpool a Lille felett diadalmaskodott ugyancsak az alapszakasz 7. fordulójában.
A szerdai egy másik slágerpárosítása a német házirangadó a Bayern München és a Bayer Leverkusen között: a két csapat egy bajnokságban találkozott egymással, akkor a gyógyszergyár hatalmas fölényben futballoztak a müncheniek ellen, akik azonban kihúzták gól nélkül döntetlennel, ami ellen játéknak megőrizték magabiztos előnyüket a tabella
- írja az MTI.
A két csapat először néz szembe a nemzetközi kupaporondon, a Bundesligában eddigi 92 összecsapásukból 52-t nyertek a müncheniek, a Leverkusen 20 győzelemnél tart. Kieséses párharcban a Német Kupában nyolcszor került szembe egymással, legutóbb december 3-án a Leverkusen Nathan Tellajával nyert az Allianz Arenában.
Érdekesség, hogy legutóbb az Európa-liga 2016/17-es kiírásában rendeztek német párharcot egyenes kieséses szakaszban, akkor a Schalke 04 és a Borussia Mönchengladbachot búcsúztatta a legjobb 16 között. A BL-ben ez csak a hatodik "Bundesliga-meccs lesz", a Bayern mindegyiknek részese volt.
A további szerdai párharcokban az olasz bajnoki címvédő és listavezető Internazionale a Feyenoordhoz látogat, amely a rájátszás első körében városi riválisát, az AC Milant búcsúztatta, míg a spanyol éllovas Barcelona a portugál Benfica otthonában lép pályára.


