A találkozó elején Güler csendre intette Szoboszlait egy Kerkez által elkövetett szabálytalanságot követően, majd a lefújás után Szoboszlai a közösségi médiában válaszolt egy 1088-as számmal, ezzel utalt arra, hogy Güler a klubjában ennyi játékpercet töltött a pályán a szezon során – ez a mutató a Liverpool magyar focistájánál 2887. Majd a Real Madrid ifjú focistája az Instagramra tett ki egy Story-t, amelyen az ominózus csendre intés pillanatképe látható, alá pedig azt írta Güler: „Ez a srác egy vicc. Nem elég hat gól, hogy befogd a szádat?”
Emellett Szoboszlai saját Instagram-fiókját is ellepték a török szurkolók, akik példának okáért a legutóbbi, még a válogatott felkészülés során feltett poszt alá rengeteg, főleg gyalázkodó kommenteket írtak. Ezekből szemezgettünk, de bárki megnézheti őket, akinek van ilyen közösségi fiókja.
„Hogy tetszett a fű íze?”
„1088 perc a Real Madriddal az olyan, mint 1000 mérkőzés más csapatokkal. Mert van a Real Madrid és vannak a többiek.”
„Megkaptad azt, amit megérdemeltél a tiszteletlenségedért.”
„Ha az a probléma, hogy Arda csak 1088 percet játszott a Real Madridban eddig, akkor Szulejmán, török szultán annak idején két óra alatt leigázta Magyarországot.”
Amint látható, nem finomkodtak Szoboszlai Dominikkel a török csapat szimpatizánsai.