Trent Alexander-Arnold szerződése 2025 nyaráig szól a Premier League-ben listavezető Liverpool focicsapatánál. A klub saját nevelésű játékosáról már az előző év végén is az a hír járta, hogy nem akar szerződést hosszabbítani a Vörösökkel, a 26 éves jobbhátvéd legnagyobb kérőjének számító Real Madrid pedig így a téli átigazolási időszak helyett nyáron szerezheti meg Szoboszlai Dominik egyik legjobb liverpooli barátját. A 75 millió eurós piaci értékkel rendelkező Alexander-Arnoldról most újabb hírek jelentek meg, az angol klubhoz közel álló források szerint 99%, hogy a továbbra is távozni kívánó védő a Realban folytatja a pályafutását.
Úgy tűnik tehát, hogy a liverpooli szurkolók szomorkodhatnak, hogy a Bajnokok Ligája-győztes jobbhátvédjét elveszíti a csapat a nyáron, ráadásul Trent Alexander-Arnold mellett az alapemberek közül Mohamed Szalah és Virgil van Dijk sem hosszabbította még meg a 2025 nyarán lejáró szerződését a Liverpoollal.
A szezonban 39 tétmérkőzésen 2869 percet játszott Alexander-Arnold a bokasérülésének is köszönhetően nem kapott az angol válogatott keretébe meghívót Thomas Tuchel szövetségi kapitánytól a világbajnoki selejtezőkre, így ő a válogatottszünetben nem jut szerephez, ellentétben a legtöbb csapattársával, köztük Szoboszlaival is.
A spanyol AS szerint a Real Madrid Alexander-Arnold mellett a Bournemouth holland származású, de spanyol válogatott játékosát, Dean Huijsent, valamint a Real Sociedadban futballozó Martín Zubimendit is leigazolhatja a nyáron.
Hirdetés: Csaknem az egész ország imádja a Premier League-t. Ez elsősorban Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak köszönhető. A szigetországi topliga fordulóról fordulóra megmozgatja a hazai szurkolókat, és jelentős réteg kezdett nyitni a fent említett magyar válogatott játékosoknak köszönhetően a labdarúgás felé. A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a Premiere League-ben is. Részletek itt!