Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön (18.00) idegenben kezdi meg a Nemzetek Ligája-párharcát Törökország ellen Isztambulban. A két vezető török sportlap, a Fanatik és a Fotomac egyaránt tart Szoboszlai Dominikéktól.

A Szoboszlai Dominik fémjelezte magyar válogatott az idei első mérkőzését Törökország ellen vívja Isztambulban.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominikéktól félnek a törökök
Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

Tartanak a törökök Szoboszlaiéktól

A találkozó napján a két nyomtatott török sportlap, a Fanatik és a Fotomac is kiemelten foglalkozott az összecsapással.

A Bors tudósítója a meccsnapon megnézte, hogy a török sajtó hogyan vélekedik az összecsapásról. A Fanatik kifejezetten tart Szoboszlai Dominikéktól. 

„Az elmúlt években esélyünk sem volt ellenük. Montella és tanítványai azonban győzelemben reménykednek és szeretnének előnyt szerezni a vasárnapi, Budapesten rendezendő visszavágó előtt.

 A fiaink a győzelemért küzdenek meg, a helyszínen 50 ezer ember, a képernyők előtt milliók szorítanak majd nekik” – írja a Fanatik a beharangozójában.

„2007 óta nem nyertünk Magyarország ellen. Nagyon jó csapatról beszélünk. Mi nekünk viszont erősnek kell lennünk, a közönség ebben biztosan segíteni fog. Ki szeretnénk jutni az A ligába"  – jelentette ki Vincenzo Montella, a török válogatott szövetségi kapitánya.

A tavaly Európa-bajnokságon negyeddöntőig jutó válogatott a jövő évi világbajnokágra is szeretne kijutni.

„A világbajnokság jár a fejünkben. Amikor elkezdtük a Nemzetek Ligáját, azt szerettük volna, hogy előnyt szerezzünk a vb-re. A mostani cél, hogy feljussunk az A ligába" – mondta a török válogatott rutinos hátvédje, Kaan Ayhan.

A Fotomac hasonlóan a Fanatikhoz, Montella és Ayhan szavait idézte. Utóbbi még a lehetséges kezdőcsapatokat is megpróbálta megjósolni. A magyarok kezdője így néz ki majd a Fotomac szerint: Dibusz-Dárdai-Fiola-Orbán-Nego-Szoboszlai-Kata-Nikitscher-Nagy Zsolt-Sallai-Varga.

Az már viszont biztos, hogy Sallai sérülés miatt lemarad az összecsapásról.

A magyar és a török csapat eddig tizenhatszor játszott egymással, magyar szempontból a mérleg tíz győzelem, két döntetlen és négy vereség.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!