Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A labdarúgó angol Ligakupa döntőjében a Liverpool 2-1-re kikapott a Newcastle United csapától, így nem tudta megvédeni címét a sorozatban. A finálé után Arne Slot elmondta, mi dönthetett a Newcastle javára.

A Liverpool címvédőként és esélyesként lépett pályára a Wembley Stadionban a Newcastle United ellen, ám az ellenfél összességében véve megérdemelten nyert 2-1-re. A tavalyi finálét sérülés miatt kihagyó Szoboszlai Dominik ezúttal végigjátszotta a döntőt, de ezúttal a Newcastle éhesebbnek tűnt a sikerre. A liverpooli játékosok közül ezúttal kevesen játszottak átlag felettien, de a PSG elleni BL-kiesés után ez valahol várható is lehetett.

Arne Slot nehéz hetet tudhat maga mögött
Fotó: HENRY NICHOLLS / AFP

Arne Slot szerint nem számított, hogy az ellenfél 70 éve nyert utoljára trófeát, hiszen a játékosok ezt nem élték át, ugyanakkor mindenki trófeákat akar nyerni. „Mi is ezt akarjuk, de ez egy olyan meccs volt, ami úgy alakult, ahogy ők akarták” – mondta Slot, aki szerint a Newcastle akarata érvényesült az első félidőben és a vezetésük is megérdemelt volt.

„Hét, nyolc, kilenc hónapba telt, hogy kétszer egymás után kikapjunk. Az egyik csapat a Bajnokok Ligája megnyeréséért küzd, a másik egy kupadöntő volt. A Newcastle és a Paris Saint-Germain is nagyon jó csapat. Utóbbi valószínűleg a legjobb most Európában, de ez majd kiderül. A hét nagyon jól kezdődött azzal, hogy legyőztük a Southamptont, 12 pontra növeltük az előnyünket a bajnokságban” – mondta Slot, aki szerint megérdemelten nyert a Newcastle, mert a meccs úgy alakult, ahogy ők szerették volna.

Slot arra is kitért, hogy fizikailag rendben volt a csapata. „Ha látták, hogyan játszottunk kedden, az volt a legjobb fizikai teljesítmény az elmúlt nyolc, kilenc, tíz hónapom alatt, amíg Liverpoolban voltam. Soha nem láttam még csapatot, amelyik ennyire keményen dolgozott volna, és ennyire agresszívan próbált volna nyomást gyakorolni a másik csapatra, ennyit futott. Ma nem a futásról szólt a dolog. Inkább a párharcokról. Mentálisan mindig nehéz elveszíteni egy döntőt. Mindig nehéz, ha a Liverpool mezét viseled, és kiesel Európából. Ez a futball része, ha erős csapatokkal találkozol, veszíthetsz is. Ideális esetben az egész szezonban csak nyerünk, de előfordulhat, hogy nyolc hónap után kétszer egymás után kikapsz” – mondta a holland edző.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!