Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Csütörtök este a magyar labdarúgó-válogatott a török csapat vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligája A divíziójának osztályozós mérkőzésén. Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kihirdette kezdőcsapatát az isztambuli odavágóra, melyben Nagy Zsolt pótolja a sérült Sallai Rolandot, a kapuban pedig ezúttal is Dibusz Dénes lesz.

Az olasz-magyar szövetségi kapitánynak akadtak problémái a találkozó előtt, ugyanis a Bundsligában bombaformában védő Gulácsi Péter kisebb sérülést szenvedett a Telki edzőtáborban, ez pedig a kapuskérdésben megkönnyítette Marco Rossi választását. 

Gulácsi mellett Sallai Roland is kiesett, a török Galatasaray támadója izomsérülést szenvedett, így ő el sem utazott a Isztambulba a csütörtöki találkozóra. Szinten kisebb izomsérülést szenvedett a 19 éves Dárdai Bence, aki ezen a meccsen mutatkozhatott volna be a magyar válogatottba. A Wolfsburg középpályását sokan a kezdőbe várták, azonban az állapota miatt a kispadra ülhetett le.

Szoboszlai Dominik ezúttal is ott lesz a magyar csapat kezdőjében
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

Marco Rossi tehát a három topligás játékost nélkülözve a következő kezdő tizenegyet küldi ki az isztambuli Rams Park gyepszőnyegére:

A magyar válogatott kezdője:
Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Bolla, Nikitscher, Schäfer, Kerkez – Nagy Zs., Szoboszlai – Varga B.

A török válogatott kezdője: 
Çakır - Ayhan, Akaydin, Bardakcı, Elmalı - Aydın, Çalhanoğlu, Kökçü, Aktürkoğlu - Yılmaz, Yıldız.

A találkozót az Origo 18 órától élőben közvetíti. 

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!