Vágólapra másolva!
A svéd labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett Luxemburg vendégeként.

Az első félidőben az ősszel csoport elsőként a Nemzetek Ligája B ligájába feljutó svéd válogatottnak több nagy helyzete is volt, de ezeket nem sikerült gólra váltania. Aztán a 23. percben nagy meglepetésre Luxemburg szerezte meg a vezetést, miután egy szögletnél Seid Korac teljesen üresen maradt és a kapuba fejelte a labdát.

A második félidőben nagyot változott a játékképe, a svédek alig jutottak el helyzetig, miközben Robin Olsen többször is bravúros védéssel tartotta meccsben csapatát. A 72. percben Jesper Karlström sarkára léptek rá, de hiába esett el az Udinese játékosa a tizenhatoson belül, Luca Cibelli játékvezető nem ítélt büntetőt, az eredmény pedig végül nem változott.

A luxemburgi válogatott így története során először győzte le a svédeket.

 Igaz, korábban csak kétszer találkozott egymással a két csapat, de a legutóbbi, 2017-es meccsük 8-0-s kiütéssel zárult. Ezzel megszakadt a svédek hatmeccs óta tartó veretlenségi sorozata, míg Luxemburg közel egy év után (2024. március 26-án) tudott nyerni ismét.

A svédeknél Viktor Gyökeres ezúttal nem volt a keretben, a szintén magyar származású Sebastian Nanasi viszont a 61. percben csereként állt be.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!