Az angolok pénteken a Wembley Stadionban az albánok ellen kezdték meg szereplésüket a vb-selejtező sorozatban. Ezen a találkozón debütált a kispadon Thomas Tuchel, a német szakember pedig már előre leszögezte, hogy a meccs előtt biztosan nem fogja énekelni az angol himnuszt, a „God Save The King”-et. A PSG, a Chelsea és a Bayern München korábbi edzője múlt héten adta le 26 fős keretét az albánok és a lettek elleni vb-selejtezőkre, ám az UEFA szabályai miatt a pénteki mérkőzésen csak 23 játékos szerepelhetett a keretben, ezért Tuchelnek három futballistát ki kellett hagynia. A várakozásoknak megfelelően az angolok irányították a játékot és a 20. percben vezetést is szereztek,
Jude Bellingham csodás passzal ugratta ki a bal szélről befelé húzódó Myles Lewis-Skellyt, az Arsenal tinisztárja pedig a kapus lábai között a kapuba helyezett.
Az angolok a 77. percben végleg eldöntötték a három pont sorsát, Declan Rice beadása után Harry Kane remekül vette le és tartotta meg a labdát, majd tűpontosan lőtte ki a bal alsó sarkot.
A folytatásban újabb gól nem esett, Tuchel győztes meccsen mutatkozott be az angol válogatott kispadján.
Ami a többi mérkőzést illeti, ugyanebben a csoportban, a K jelű ötösben Lettország 1-0-ra nyert Andorrában, a G csoportban pedig Robert Lewandowski 81. percben szerzett góljával verték nagy nehezen a lengyelek a litvánokat.
Európai vb-selejtezők:
G csoport:
Málta-Finnország 0-1 (0-1)
Lengyelország-Litvánia 1-0 (0-0)
H csoport:
Románia - Bosznia-Hercegovina 0-1 (0-1)
K csoport:
Anglia-Albánia 2-0 (1-0)
Andorra-Lettország 0-1 (0-0)
H csoport:
Ciprus-San Marino 2-0 (0-0)