A legutóbbi 12 szezonban immár hatodszor került szembe egymással a két madridi csapat a nemzetközi porondon, ezekből ötször a Real került ki győztesen, beleértve a 2014-es és 2016-os finálét. Az Atlético eddig 13 olyan európai kupapárharcot vívott meg, amelynek első felvonását elvesztette idegenben, de 12 alkalommal végül továbbjutott a visszavágón, míg a Real Madridnak ez volt a 63. olyan európai párharca, amelynek első meccsét megnyerte hazai környezetben, s ez lehetett most az 50. alkalom, amikor a visszavágót követően is továbbjutást ünnepelhet.
A két vezetőedző, Carlo Ancelotti és Diego Simeone eddig 27-szer került szembe egymással, az olasz mester tíz, argentin kollégája kilenc győzelmet aratott, nyolc döntetlen mellett.
Az Atlético az Oblak - Llorente, Giménez, Lenglet, Mandava - Simeone, De Paul, Barrios, Gallagher - Griezmann, Álvarez összeállításban kezdte a meccset, míg a Real Madrid a Courtois - Valverde, Asencio, Rüdiger, Mendy - Modric, Tchouameni, Bellingham - Rodrygo, Mbappé, Vinícius Júnior kezdővel lépett pályára a Metropolitano Stadionban.
Elképesztő iramban kezdődött a mérkőzés, az Atlético Madrid pedig 27 másodperc alatt ledolgozta az első meccsen összeszedett hátrányát. Egy megnyert párharc után Julián Álvarez tette ki jobbra a labdát Rodrigo de Paulnak, az argentin világbajnok középre lőtt, az érkező Conor Gallagher pedig három méterről a kapuba sodorta a labdát (1-0).
A bekapott gól után a Real Madrid átvette a játék irányítását, az Atlético pedig középmagas blokkban, szűken védekezett. Carlo Ancelotti együttese megszállta az Atlético térfelét, de Simeone együttese remekül szűkítette a területet, így sem Kylian Mbappé, sem pedig Vinícius Júnior nem tudott veszélyes helyzetbe kerülni.
A 25. percben aztán kis híján az Atlético Madrid növelte az előnyét.
Egy gyors átmenet után Julián Álvarez verte meg egy az egyben Raul Asenciót, majd 11 méterről megcélozta a kapu bal oldalát, de a kemény lövését Thibaut Courtois ki tudta ütni.
Negyedórával később ismét az Atlético veszélyeztetett. Julián Álvarez kapott egy tökéletes ütempasszt, majd éles szögből kapura bombázott, de Courtois lábbal hárítani tudott.
A fordulás után a Real Madrid többet birtokolta a labdát, de a címvédő nem tudott mit kezdeni az Atlético zárt védekezésével. A 60. percben az Atlético előtt adódott a második félidő első helyzete. Egy jobb oldali szabadrúgás után Clement Lenglet fejelhetett nyolc méterről, de a francia védő kísérlete elment a jobb kapufa mellett.
A 68. percben aztán a semmiből óriási lehetőség adódott a Real Madrid előtt.
Egy Atlético szöglet után kontrázhatott a Real, melynek végén Kylian Mbappé kapta a labdát területben, egy az egyben megverte Lenglet-t, a francia védő pedig felborította honfitársát, így tizenegyest kapott a Real. A labda mögé azonban nem a világbajnok támadó, hanem Vinícius Júnior állt oda, akinek bal felső sarokba szánt lövése méterekkel kapu fölé ment.
A kihagyott 11-es után a Real Madrid továbbra is mezőnyfölényben futballozott, de Ancelotti együttesének tanácstalanságáról mindent elmond, hogy a címvédőnek összesen két kaput eltaláló lövése volt a meccsen, de azok sem voltak acélos próbálkozások, mert Jan Oblaknak egyszer sem kellett bravúrt bemutatnia a meccsen.
A 90. percben eldönthette volna a párharcot az Atlético.
A csereként beállt Ángel Correa kapott egy indítást, a tizenhatoson belül megcsinált egy gyönyörű esernyőcselt Fran Garcia mellett, majd hat méterről kapu fölé bombázott, így jöhetett a hosszabbítás.
A hosszabbítás első félidejében a Real Madrid közel 80%-ban birtokolta a labdát, de komoly lehetőséget nem tudott kialakítani az Atlético kapuja előtt. A fordulás után továbbra is többet volt a labda a Realnál, de érződött, hogy egyik csapat sem szeretne kockáztatni, mintha a felek csak tizenegyespárbajt várták volna. Így tett a lengyel Szymon Marciniak játékvezető is, aki néhány másodperccel a 120. perc után lefújta a mérkőzést, így jöhetett a 11-es párbaj.
A címvédő ezzel továbbjutott a legjobb nyolc közé, ahol az angol Arsenal lesz az ellenfele.
Az Arsenal továbbjutása már a szerdai visszavágó előtt biztos volt, ugyanis a párharc első mérkőzését az észak-londoni csapat 7-1-re megnyerte a holland PSV Eindhoven otthonában. A londoni meccs 2-2-es döntetlennel zárult. Az Arsenal a Real Madriddal találkozik a legjobb nyolc között.
Az Aston Villa is nyerő helyzetben volt - hiszen az első találkozón 3-1-re győzött a belga Club Brugge vendégeként -, de a hazai visszavágón sem bízott semmit a véletlenre és a 17. perctől emberelőnyben játszva 3-0-ra nyert. A birminghami csapat a Paris Saint-Germainnel játszik a negyeddöntőben.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Atlético Madrid (spanyol)-Real Madrid (spanyol) 1-0 (1-0, 1-0, 1-0) - tizenegyesekkel: 2-4
gólszerző: Gallagher (1.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 2-2-es összesítéssel, 11-esek után.
Aston Villa (angol)-Club Brugge (belga) 3-0 (0-0)
gólszerző: Asensio (50., 61.), Maatsen (57.)
kiállítva: Sabbe (17.)
Továbbjutott: az Aston Villa, 6-1-es összesítéssel.
Arsenal (angol)-PSV Eindhoven (holland) 2-2 (2-1)
gólszerzők: Zincsenko (6.), Rice (37.), ill. Perisic (19.), Driouech (70.)
Továbbjutott: az Arsenal, 9-3-as összesítéssel.