A 34 éves támadó decemberben egy Ferrari volánja mögött veszítette el az uralmát az autó felett Essex közelében, és egy fának csapódott a horrorbalesetben. Az ütközés következtében lábtörést szenvedett, és több mint egy órán át beszorult a roncsba, mielőtt a tűzoltók kiszabadították. Antoniót ezt követően mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol életmentő műtéten esett át. A jamaicai csatár egy hete tért vissza először a London Stadionba, ahol a Newcastle elleni mérkőzés előtt köszöntötték őt a szurkolók. A West Ham közönsége hatalmas ovációval fogadta a klub történetének Premier League-gólrekorderét, akinek a tiszteletére a stadionban különleges molinót is kifeszítettek a drukkerek.
Antonio nemrég először beszélt a nyilvánosság előtt arról, hogy miként élte meg a sokkoló balesetet, majd a visszatéréséről is szót ejtett.
Ez a legnagyobb sérülés, amit valaha is elszenvedtem pályafutásom során. De az a tény, hogy már két-három hónappal előrébb vagyok, mint ahol lennem kellene, azt jelzi számomra, hogy újra játszani fogok.
Szóval 100 százalék, hogy újra játszani fogok. Erre összpontosítok, és ezért dolgozom heti hat napot. Mindig is pozitívan álltam ehhez a helyzethez. Ez egy borzalmas baleset, és egy súlyos sérülés, de visszatérek” – mondta Antonio, aki eláruta, mi okozta számára a legnagyobb nehézséget a balesete kapcsán.
A legnehezebb része ennek az egésznek az, hogy majdnem megtörtént, hogy nem lehetek ott a gyermekeim számára. De most boldog vagyok, pozitívan állok mindenhez, hiszen kaptam egy második esélyt az élettől.
Soha nem fogom hagyni, hogy bármi lehúzzon a mélybe, most boldog vagyok. Ez idő alatt a gyerekeknek nem mondtunk semmit, csak a nagyobbik, a 13 éves fiam tudta, aki látott fotókat az autómról és meglátogatott a kórházban. A kicsik előtt mindent titokban tartottunk, nem engedtük, hogy felmenjenek az internetre” – tette hozzá Antonio, akinek négy gyermeke született az ex-feleségétől, Debbie Whittle-től.
Michail Antonio 2015 óta a West Ham United futballistája, a sokoldalú labdarúgó számos poszton játszott már, többek között jobbhátvédként, jobb oldali középpályásként és szélsőként is pályára lépett. Végül a londoni klub első számú csatárává nőtte ki magát, és 2021. augusztus 23-án a West Ham történetének legeredményesebb góllövője lett a Premier League-ben.
A 34 éves támadó a balesete előtt az idei szezonban 14 PL-találkozón játszott, ezeken egy gólt lőtt és egy gólpasszt adott.
Csaknem az egész ország imádja a Premier League-t. Ez elsősorban Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak köszönhető. A szigetországi topliga fordulóról fordulóra megmozgatja a hazai szurkolókat, és jelentős réteg kezdett nyitni a fent említett magyar válogatott játékosoknak köszönhetően a labdarúgás felé. A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a Premier League-ben is. Részletek itt!