Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A spanyol Király-kupa elődöntőjének visszavágóján (1-0 lett a Real Madridnak idegenben az első meccsen) a Real Sociedad rendkívül megnehezítette a hazaiak dolgát, egészen konkrétan még a 2x15 perces hosszabbítást is kiharcolták, és végül 5-4-es összesített eredménnyel búcsúztak a sorozattól.

Igazi thrillert láthatott a Real Madrid közönsége a Real Sociedad elleni spanyol kupameccsen. Hiába nyertek a hazaiak az első összecsapáson a Sociedad vendégeként 1-0-ra, a visszavágó nem úgy alakult, ahogy azt eltervezték. Az első félidő 1-1-es eredménnyel ért véget, de az igazi őrület csak ezután következett. A vendégek a 80. percre már 3-1-re vezettek, ami a továbbjutásukat jelentette volna, de ekkor a többek között csereként beállt Mbappé és Modric segítségével is a hazaiak kevesebb, mint öt perc alatt 3-3-ra zárkóztak fel, ami már a Madrid döntőbe jutását jelentette. 

De még mindig nem ért véget a mérkőzés, a végén jött a csattanó a Sociedadtól, mert a 93. percben gólt szereztek, ezzel összesítésben 4-4 lett, jöhetett a 2x15 perc extra játékidő. Ebben pedig már csak a Real Madrid talált be Rüdiger révén, így 4-4-es meccs zárással és 5-4-es összesített eredménnyel a hazaiak várhatják az ellenfelüket a fináléban (a Barcelona-Atlético Madrid párharc győztesét).

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!