Hivatalos Facebook oldalán tette közzé az Újpest, hogy jelenleg mely játékosok sérültek, pontosan mi a problémájuk és várhatóan mennyi idő múlva térhetnek vissza a csapathoz. A negyedik kerületieknek nem lesz könnyű dolga a bajnokság végén, az utolsó öt fordulóban. Először április 26-án a DVTK-t fogadják hazai pályán, majd rá egy hétre a Győrt, utána pedig a kiesés elől menekülő Zalaegerszeg otthonában lépnek pályára, majd a szintén az NB II rémével farkasszemet néző Nyíregyháza látogat a Szusza Ferenc Stadionba. A lila-fehérek a szezont majd az MTK otthonában zárják május második felében.
A klub hivatalos Facebook oldalán jelentette, hogy jelenleg hat játékosával nem számolhat április utolsó hétvégéjén, valamint a lenti táblázatból az is kiderül, hogy a hat focistából négy az idei szezonban már egyáltalán nem léphet pályára. Egyébként a sérültek mellett is van elég gondja az Újpestnek, április második felében egy szurkolói csoport nyílt levélben követelt komoly változásokat a klub vezetőségétől a kialakult helyzetre való tekintettel.