Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huElképesztő rajtott vett a BL-elődöntő első meccsén a PSG, a párizsi sztárcsapat már a 4. percben vezetett. A bal szélen Hvicsa Kvarachelia kapta meg a labdát, majd a 16-os vonalánál helyezkedő Ousmane Dembéléhez passzolt, a francia támadó pedig állítgatás nélkül lőtte ki precízen a bal alsó sarkot. A gól percekkel azt követően született, hogy az Arsenal középpályása, Declan Rice a csapattársait figyelmeztette a PSG elleni legnagyobb veszélyre.

Fotó: ADRIAN DENNIS / AFP
Ha nincs nálunk a labda, meghalunk
– mondta közvetlenül a meccs előtt a Real Madrid elleni negyeddöntős párharc során két csodás szabadrúgásgólt szerző Rice, aki szinte undorral az arcán vette tudomásul, hogy az ellenfél vezetést szerzett.
Az angol válogatott klasszisnak voltaképpen igaza volt, mert a mérkőzés ezen szakaszában a párizsi sztárcsapat több mint 70 százalékban birtokolta a labdát, az Arsenal csak az első félidő második felében tudott magához térni, és a folytatásban ugyan kidolgozott helyzeteket, gólt végül nem szerzett.
A PSG a mérkőzés folyamán többször is eldugta a labdát, egygólos előnyét meg tudta őrizni, így az egy hét múlva esedékes visszavágót kedvező helyzetből várhatja. Fennállása során először győzte le a francia együttes az Arsenalt, de az angolok helyzete sem reménytelen, a párharc még teljesen nyitott.
Kapcsolódó cikkek


