Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén az Arsenal hazai pályán 1-0-ra kikapott a Paris Saint-Germaintől. A franciák már a meccs elején vezetést szereztek Ousmane Dembélé góljával, majd Gianluigi Donnarumma kapusnak is köszönhetően megőrizték előnyüket, így nagy lépést tettek afelé, hogy 2020 után újra bejussnak a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első párharcában az Arsenal és a Paris Saint-Germain is azért szállt harcba, hogy a szezon végén története során először hódítsa el a legrangosabb európai kupasorozat trófeáját. Korábban mindkét klub egyszer jutott döntőbe, de az angolok 2006-ban a Barcelona ellen, míg a franciák 2020-ban a Bayern Münchennel szemben buktak el a fináléban. Mindkét együttes más-más okból ugyan, de már kizárólag a BL-re koncentrálhat: az Arsenal a Premier League-ben már nem érheti utol a bajnok Liverpoolt, a PSG viszont már hetekkel ezelőtt bebiztosította aranyérmét a francia élvonalban. A két csapat az idei kiírásban az alapszakaszban már találkozott egymással, akkor az angolok 2-0-ra nyertek hazai pályán.

Bajnokok Ligája, Paris Saint-Germain's Moroccan midfielder #02 Achraf Hakimi (R) vies with Arsenal's Belgian midfielder #19 Leandro Trossard during the UEFA Champions League football match between Arsenal and Paris Saint-Germain (PSG) at the Emirates Stadium in north London on October 1, 2024. (Photo by Glyn KIRK / AFP)
A Bajnokok Ligája alapszakaszában az Arsenal legyőzte a PSG-t
Fotó: GLYN KIRK / AFP

Bajnokok Ligája: Arsenal-PSG rangadó az Emirates Stadionban

A vezetőedzők közül Mikel Arteta küzdött nagyobb gondokkal, mert sérülés miatt Jorginho, Kai Havertz, Gabriel és Gabriel Jesús, eltiltás miatt pedig Thomas Partey nem léphet pályára az Emirates Stadionban.

A másik oldalon Luis Enrique viszont minden játékosára számíthatott, a spanyol szakember a legerősebb kezdőtizenegyét küldhette pályára Londonban.

Elképesztő rajtott vett a PSG, a párizsi sztárcsapat már a 4. percben vezetett. A bal szélen Hvicsa Kvarachelia kapta meg a labdát, majd a 16-os vonalánál helyezkedő Ousmane Dembéléhez passzolt, a francia támadó pedig állítgatás nélkül lőtte ki rendkívül precízen a bal alsó sarkot. Próbált felpörögni a bekapott gól után az Arsenal, de a franciák óriási fölényben játszottak, negyedóra elteltével több mint 70 százalékban birtokolták a labdát.

Paris Saint-Germain's French forward #10 Ousmane Dembele (R) celebrates after scoring his team first goal during the UEFA Champions League Semi-final First Leg football match between Arsenal and Paris Saint-Germain (PSG) at the Emirates Stadium in north London, on April 29, 2025. (Photo by Adrian Dennis / AFP)
Ousmane Dembélé góljával vezetett a PSG
Fotó: ADRIAN DENNIS / AFP

A 18. percben Kvarachelia esett el gyanús körülmények között a 16-oson belül Jurrien Timber szorításában, ám a játékvezető és a videóbíró sem látta úgy, hogy ezért 11-est kellett volna adni. A 26. percben ismét a grúz támadó került helyzetbe, ezúttal viszont David Raya könnyedén tudta fogni a középre tartó lövést. 5 perccel később Desiré Doué kísérletét kellett védenie a spanyol kapusnak, a kipattanót pedig Fabian Ruiz lőtte a kapufára, igaz, a PSG középpályása ekkor már lesen volt.

A 37. percben felhördült az Arsenal-tábor, ugyanis Mikel Merino került a földre Joao Neves mellett a büntetőterületen belül, ám a hazaiak bármennyire is szerették volna, végül nem kaptak 11-est. 

Lendületben maradt Arteta együttese, Gabriel Martinelli maradt le nagyon kevéssel egy beadásról – bár a brazil szélső lesen volt –, majd Raya szabadrúgása után Leandro Trossard már nem tudta jól kapura tenni a labdát, amely Gianluigi Donnarumma kezében kötött ki. A szünet előtt kiegyenlíthetett volna az Arsenal, de az eddigi legnagyobb lehetőséget Martinelli kihagyta, Donnarumma remek védést mutatott be.

Arsenal's Brazilian midfielder #11 Gabriel Martinelli shoots the ball as Paris Saint-Germain's Italian goalkeeper #01 Gianluigi Donnarumma dives to try to stop the ball from entering the goal during the UEFA Champions League Semi-final First Leg football match between Arsenal and Paris Saint-Germain (PSG) at the Emirates Stadium in north London, on April 29, 2025. (Photo by FRANCK FIFE / AFP)
Gabriel Martinelli egyenlíthetett volna a félidő végén
Fotó: FRANCK FIFE / AFP

Góllal kezdte a második félidőt az Arsenal, Rice szabadrúgása után Merino fejelt a kapuba, ám a videóbíró vizsgálta a jelenetet, mert úgy tűnt, a spanyol játékos lesen lehetett. Az elrúgás pillanatában Merino valóban lesen tartózkodott, így az egyenlítésre még várniuk kellett a londoniaknak. 

Az 56. percben a bal szélen kilépő Trossard került hatalmas helyzetbe, lapos lövését azonban Donnarumma elképesztő bravúrral tolta szögletre. 

A második félidő derekán kissé leült a meccs, a PSG tartani próbálta a labdát, az Arsenal pedig nem igazán találta a rést a francia védelmen. A 74. percben Kvarachelia próbálta meg átemelni a kapujából kinn helyezkedő Rayát, majd Bukayo Saka lőtt kapura, miután áthámozta magát a védőkön, de előtte Trossard már lesen volt.

LONDON, UNITED KINGDOM - APRIL 29: Paris Saint Germain (PSG) players, including Marquinhos (5), and Desire Doue (14) react during UEFA Champions League semi-final first leg football match between Arsenal and PSG at Emirates Stadium in London, United Kingdom on April 29, 2025. Mustafa Yalcin / Anadolu (Photo by MUSTAFA YALCIN / ANADOLU / Anadolu via AFP)
Gianluigi Donnarumma remekül védett az Arsenal ellen
Fotó: MUSTAFA YALCIN / ANADOLU

A hajrához érve nem sokasodtak az Arsenal-helyzetek, Goncalo Ramos azonban a 85. percben a felsőlécet találta el, bár elképzelhető, hogy a portugál is lesen volt. A 88. percben Martinelli buktatása miatt Rice végezhetett el szabadrúgást, de ebből sem lett komoly veszély, a PSG egyre közelebb állt ahhoz, hogy előnnyel várhassa a párizsi visszavágót.

Az ötperces hosszabbításban nagyon nyomott az Arsenal, de az angol sztárcsapat már nem tudott egyenlíteni, így 1-0-s hátrányból várja a párizsi visszavágót, a francia fővárosban pedig előreláthatólag nem lesz könnyű dolga. A párizsiak történetük során először múlták felül londoni riválisukat, a visszavágót jövő szerdán rendezik a Parc des Princes-ben.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:

Arsenal (angol) - Paris Saint-Germain (francia) 0-1 (0-1)

gólszerző: Dembélé (4.)

  • Kapcsolódó cikkek
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!