Vágólapra másolva!
Szombat délután a labdarúgó NB I 28. fordulójában a Paksi FC a Puskás Akadémiát fogadja. A találkozó nem csak azért lesz különleges, mert a tabellán második csapat látogat a harmadikhoz, hanem azért is, mert a tolnai együttes csatára, Böde Dániel az 500. élvonalbeli találkozójára készül.

Böde Dániel lesz az ötödik futballista, aki átlépi a félezres meccs számot az NB I-ben, ezzel csatlakozik Végh Zoltánhoz (570), Kuttor Attilához (560), Illés Bélához (540) és Szabó Györgyhöz (510). A Paksról induló és egyetlen ferencvárosi kitérővel ma is ott játszó, 25-szörös válogatott csatár különösebb meghatottság nélkül idézte fel pályafutását a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Böde Dániel, a Paks és Fradi klublegendája, de mindig a tolnai kisváros lesz az otthona
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

Paksi kezdetek

Böde NB I-es karrierje 2006. szeptember 16-án, a Paks újonc idényében egy Diósgyőrben aratott 2-1-es győzelemmel kezdődött, ahol 19 évesen szűk félórát töltött csereként a pályán az akkor még védekező középpályásként szereplő ifjú focista. 

„Úgy alakultak addig a meccsek, hogy nemigen kellett beszállni, de az is lehet, hogy a vezetőedző még nem érezte úgy, hogy készen állok. Türelmesen kivártam a soromat” – idézte fel a kezdeteket.

A 2010-2011-es idényben már kirobbanthatatlan volt a paksi csapatból, mi több 15 góllal járult hozzá a klubtörténelmi ezüstérem megszerzéséhez. A fél NB I őt akarta, de 2012 nyarán végül a Ferencvárosba igazolt.

Ha hív a Fradi, menni kell

„Volt elég sok érdeklődés, tárgyalás is abban az időszakban, de mi végül a Ferencváros mellett döntöttünk. A Fradit nem kell bemutatni senkinek, az ország legnépszerűbb csapata, legnagyobb klubja, motivált, hogy ott mutathatom meg magam”
– mondta. 

És így is lett megmutatta magát, a Fradiban kereken 300 mérkőzést játszott, háromszor nyert magyar bajnokságot, 2-2 alkalommal Magyar Kupát és Ligakupát, pályára léphetett az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában, valamint 25 alkalommal a magyar válogatottban is, amellyel részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon.

 

Kisfilm készült róla, a szurkolók dalt írtak a tiszteletére, aranyköpéseit máig idézik (zsíroskenyér, ugyebár...), csak éppen Szerhij Rebrovval nem találta a hangot, aki 2018 decemberében a keretből is kitette Bödét. 2019-ben, a Fradi 30. bajnoki címe után be is jelentette a távozását.

„Még érvényes szerződésem volt, maradhattam volna, de sok értelmét nem láttam annak, hogy a lelátón vagy a padon üldögéljek. Játszani szerettem volna, azért jöttem el. 

Az jobban bántott, hogy nálam sokkal gyengébb képességű játékos játszott, de valamiért nem voltam szimpatikus az akkori edzőnek, ezért jobbnak láttam, ha távozom.

Az NB III-tól az 500. meccsig

Voltak külföldi megkeresései, de az idő haladtával egyre kevésbé érezte a késztetést, hogy elhagyja Magyarországot. Pakson otthon volt, számítottak rá, ő pedig rugdosta a gólokat. Igaz, a 2022-23-as idényben az akkori edző, Waltner Róbert az NB III-as tartalékcsapatba száműzte, Bognár György azonban töretlenül bízik benne.

Ezt a bizalmat pedig eddig 12 bajnoki góllal hálálta meg az idényben, amivel közel a 40-hez holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

„Mostanáig nem gondolkodtam azon, hogy valaha elérhetem ezt a meccsszámot, főleg akkor nem, amikor volt az a féléves periódus, amikor az NB III-ban voltam. Akkor ki gondolt volna arra, hogy az 500 is meglehet még?” – tette fel a költői kérdést a csatár.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!