A 65 éves szakembernek 2026 nyaráig szóló szerződése van a Real Madridnál, azonban az utóbbi hetekben már egyre több helyről pletykálták, hogy Ancelotti nem fogja kitölteni az idejét Madridban. A The Athletic azt írja, hogy névtelen forrás már megerősítette, hogy az edzőként ötszörös BL-győztes Ancelotti már tudatta a játékosaival, hogy a szezon végén búcsút int.
A spanyol sajtóban eddig az a hír terjengett, hogy amennyiben a Real Madrid elveszíti a Barcelona elleni Király-kupa-döntőt, Ancelottit azonnal kirúgják. A jelenlegi állás szerint azonban az olasz szakembernek hagyják, hogy befejezze a szezont a csapat élén, és csak a bajnokság végével távozik.
A Real Madridnak tehát új edzőt kell találnia a június 15-én kezdődő klubvilágbajnokságra. A madridi csapat kispadjára a Leverkusen edzője, Xabi Alonso a legesélyesebb, azonban, ha június elejéig nem sikerül megállapodni a baszk szakemberrel és a klubjával, akkor a Real futballigazgatója, Santiago Solari vezetheti a csapatot az Egyesült Államokban sorra kerülő tornán.
Ancelotti fia, a Realnal segédedzőjeként dolgozó David Ancelotti nem követi édesapját a brazil válogatotthoz, ugyanis úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy vezetőedzőként is bizonyítson. Csak akkor csatlakozna a dél-amerikai válogatotthoz, ha nem kap máshonnan megfelelő ajánlatot.
A Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) régóta érdeklődik Carlo Ancelotti iránt. A szövetség egyik küldöttje, Diego Fernandes április 16-án a helyszínen nézte meg a Real Madrid Arsenal elleni BL-negyeddöntőjét, ezt követően pedig Ancelottival egyeztetett – igaz, ezt a brazil szövetség hevesen tagadta.
A brazil üzletember a szombati esti Király-kupa döntőn is ott volt a sevillai Olimpiai Stadionban, és továbbra is ő vezeti a tárgyalásokat a Real Madrid és a brazil szövetség között.