Vágólapra másolva!
Borzasztóan nehéz helyzetbe került a labdarúgó NB I-ben a Debrecen csapata, a hajdúsági együttes négy fordulóval a bajnokság vége előtt kieső helyen áll. Az idei szezonban már négy különböző edző is megfordult a kispadon, de a novemberben kinevezett Nestor El Maestro sem tudta még megváltani a világot. Legutóbb 5 évvel ezelőtt esett ki az élvonalból a Debreceni VSC, amely egyre közelebb áll ahhoz, hogy ez a súlyos kudarc újra megtörténjen. Cikkünkben bemutatjuk, miként került ilyen drámai helyzetbe a 2000-es évek egyik legsikeresebb magyar futballklubja.

Srdjan Blagojevic, Máté Csaba, Dombi Tibor és Nestor El Maestro. Ezek az edzők már mind megfordultak az idei szezonban a DVSC kispadján, ám az idény véghajrájához érve a hajdúsági csapat kieső helyen áll az NB I-ben. A Debreceni VSC együttese 29 forduló elteltével mindössze 29 pontot gyűjtve a tabella 11. helyén szerénykedik, hat ponttal megelőzve a sereghajtó, fél lábbal már az NB II-be zuhant Kecskemétet.

ZTE, DVSC, Debreceni VSC
Drámai helyzetben a Debreceni VSC, Dzsudzsák Balázsék kieshetnek az NB I-ből
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Már a szezon elején edzőt váltott a Debreceni VSC csapata

Idény közben, 2022 szeptemberében került a Debrecen kispadjára a szerb Srdjan Blagojevic, akinek az irányításával a szezon végén a harmadik helyen zárt az addig nyeretlen csapat, kiharcolva az európai kupaszereplést. Az 51 éves szakember az előző évadban az 5. helyen végzett a hajdúsági együttessel, ezért akkor még fel sem merült, hogy ne folytathatná a munkát a DVSC élén. 

A Blagojevic-érában a Debrecen fennállása során először tudott győzni a Ferencváros ellen a Groupama Arénában, egy évtized után nyert Újpesten, 

de ezek mellett is számos sikert ért el, melyek eredményeképpen a szerb tréner tavaly februárban a Magyar Aranylabda díjátadón átvehette a legjobb Magyarországon dolgozó külföldi edzőnek járó elismerést. A 2024/2025-ös szezont egy Győr elleni 3-0-s sikerrel kezdte a Debrecen, ám ezt három nyeretlen meccs követte, és az Újpest otthonában elszenvedett 3-0-s vereség után Blagojevicnek távoznia kellett.

Debrecen, 2024. augusztus 17.
Srdjan Blagojevic, a Debrecen vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában játszott Debreceni VSC - Diósgyőri VTK mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. augusztus 17-én.
MTI/Derencsényi István
Srdjan Blagojevic augusztus végén távozott Debrecenből
Fotó: Derencsényi István / MTI

Máté Csaba elbukott, Dzsudzsák Balázs kifakadt 

A hivatalosan közös megegyezéssel szerződést bontott szerb vezetőedző visszatért a hazájába és a Partizan Belgrád kispadjára került, a Debrecennél pedig megbízott edzőnek a klublegenda Dombi Tibor állt rövid ideig munkába, majd érkezett a Ferencvárosnál is megfordult Máté Csaba. Az 55 éves szakember a Magyar Kupában egy 4-0-s békéscsabai sikerrel rajtolt, ám ami ezt követően történt a csapatával az NB I-ben, arra talán ő sem számított. 

A DVSC az irányításával zsinórban öt meccsen kapott ki az NB I-ben, sorrendben a Nyíregyháza, az MTK, a Puskás Akadémia, a Paks, majd a Fehérvár is legyőzte a hajdúságiakat. 

A legsúlyosabb vereséget a Pakstól szenvedte el a Debrecen (5-0), ezt követően a játékosokat leöntötték, majd levetették a mezt velük a szurkolók, míg Dzsudzsák Balázs az öltözőfolyósón üvöltözött.

BOGÁR Gergõ; DZSUDZSÁK Balázs
Dzsudzsák Balázs borzasztóan dühös lett a Paks elleni kudarc után
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar válogatott rekorderénél a Bognár Györgyék elleni sokkoló hazai vereség után szakadt el a cérna, az éktelen haragra gerjedő csapatkapitány ordibálása szakította meg Megyeri Balázs meccs utáni interjúját.

Gyertek ki! Megyó, fejezzétek be a riportot! Fejezzétek be a riportot, menjetek ki! Nem a tévé az első, hanem a klub. Engedjétek ki! 

– kiáltotta a háttérben Dzsudzsák, aki felelősségvállalásra szólította fel a társait.

A történtek után Máté Csaba a Fehérvár elleni mérkőzésen még leülhetett a kispadra, ám a 2-0-s vereséget követően a vezetőség a menesztése mellett döntött. „Nagy reményekkel és motivációval érkeztem Debrecenbe, de sajnos az eredmények nem úgy alakultak, ahogy terveztük” – jegyezte meg az elküldött edző, majd megköszönte a szurkolók, a szakmai stáb, a vezetőség és a játékosok támogatását, végül azt kívánta, hogy a csapat minél előbb találjon vissza a helyes útra.

máté csaba
Máté Csaba debreceni szerepvállalása kudarccal ért véget
Fotó: dvsc.hu

Máté Csaba távozását követően ismét Dombi Tibor vette át megbízott edzőként a DVSC irányítását, az egykori magyar válogatott szélső pedig a Mezőkövesd elleni Magyar Kupa-búcsú után megdöbbentő őszinteséggel nyilatkozott.

Mindenkinek a béka feneke alatt van az önbizalma, és hiába nem volt a Mezőkövesd azon a szinten, mint a korábbi ellenfeleink, mégsem voltunk képesek összeszedni magunkat. Játékos pályafutásomból nem emlékszem hasonlóan hosszú bukássorozatra, mert mi már két-három vereség után egymást anyáztuk az öltözőben. 

Most nem látom, hogy lenne olyan karakter, aki ezt kimondja, elmondja, elmagyarázza és meg is mutatja, megy a labdára, akár az emberre is, de lényeg, hogy küzd, harcol. Nem érzem igazán senkiben, hogy ez benne lenne, inkább lehúzzuk egymást a mélybe. Nagyon el vagyok keseredve, megmondom őszintén” – mondta a klublegenda, aki már harmadszor ült le a debreceni kispadra „megmentőnek”, majd három találkozót követően novemberben átadta a helyét a szerb-angol Nestor El Maestrónak.

DOMBI Tibor
Dombi Tibor kendőzetlen őszinteséggel beszélt a játékosok lelkiállapotáról
Fotó: MTI/Derencsényi István

Az új edző se hozott még változást

November közepén a Debreceni VSC labdarúgócsapata a szerbiai születésű, de brit állampolgár Nestor El Maestrót nevezte ki, aki korábban a szlovák Spartak Trnava, az osztrák Sturm Graz, a bolgár CSZKA Szófia, a szaúdi al-Tavoun és a török Göztepe együttesénél is dolgozott. A 41 éves szakember nem számított túl tehetséges futballistának, ezért már 23 évesen az edzői pályára lépett, és saját bevallása szerint már tinédzserként úgy döntött, hogy megváltoztatja a nevét.

„Igazából kétszer is nevet változtattam, először 16-17 évesen, elsősorban az ’ic’ végződéstől akartam megszabadulni. Egyrészt, annyi év után elég britnek éreztem magam, és szégyelltem a szerbiai származásomat, a délszláv háborúban betöltött agresszor szerep miatt, és mert ugyanaz volt a nevem végződése, mint Slobodan Milosevicé” – árulta el a Debrecen edzője, aki Nestor Jevtic néven született, majd ezt John Smith-re változtatta, később pedig visszatért eredeti keresztnevéhez és felvette mellé az El Maestro vezetéknevet. 

„Egy hajmeresztő dolgokra képes tinédzser voltam és egyszerűen menő hangzása volt, ezért választottam ezt” 

– indokolta meg a döntését.

Goztepe vs Fenerbahce - Turkish Super Lig
Jelenleg Nestor El Maestro a Debrecen edzője
Fotó: Anadolu via AFP/2021 Anadolu Agency

A Debrecennél töltött eddigi időszaka alapján az „El Maestro”, mint jelző, egyelőre talán túlzásnak tűnik, mert a szerb származású tréner kinevezése óta sem javult a DVSC helyzete, a hétszeres magyar bajnok jelenleg kiesésre áll. Az új edzővel Dzsudzsákék 17 NB I-es meccsükből csak hatot nyertek meg, kétszer játszottak döntetlent és már kilenc alkalommal szenvedtek vereséget. A csapat 29 forduló elteltével mindössze 29 pontot gyűjtve a tabella 11. helyén szerénykedik, és csupán a sereghajtó, gyakorlatilag reménytelen helyzetbe került Kecskemétet előzi meg.

A téli átigazolási időszakban neves futballistákat igazolt a klub, különösen a védelem erősödött meg, hiszen Ciprusról hazatért a 70-szeres magyar válogatott Lang Ádám, a West Ham Unitedtől kölcsönbe érkezett a tehetséges kapus, Hegyi Krisztián, és a Rapid Wientől szerződtetett osztrák hátvéd, Maximilian Hofmann is jelentős erősítésnek tekinthető. 

Mindentől függetlenül eddig a legtöbb gólt a bajnokságban éppen a Debrecen kapta, amely az első két tavaszi meccsét ugyan megnyerte, ám ezt négy vereség és egy gól nélküli döntetlen követte, 

majd néhány győzelemmel elmozdult a kieső helyről, de a Nyíregyháza elleni kudarcot követően ismét visszacsúszott a veszélyzónába. Ez a feszült hangulatú találkozó ráadásul botránnyal ért véget, Hofmannt egy brutális szabálytalanság után kiállították, majd a hosszabbításban tömegverekedés robbant ki a játékosok között. A DVSC ezzel a vereséggel nagy bajba került, egyre közelebb áll ahhoz, hogy öt év elteltével újra kiessen az élvonalból.

Tajti Mátyás, Brandon Domingues, DVSC, Újpest, Debrecen, NB I
Nehéz helyzetben a Debrecen
Fotó: dvsc.hu

Rengeteg a sérült – mi lesz a Debrecen sorsa?

A Debrecen helyzetét csak nehezíti, hogy a bajnokságban bukdácsoló együttest példátlan sérüléshullám sújtja. Ferenczi János szárkapocscsont-törést szenvedett, Batik Bencét a korábbi bal lábközépcsont-sérülése miatt kellett ismét megoperálni, Yacouba Silue még egy korábbi edzésen szenvedett bokatörést, de a góllövőlistát holtversenyben vezető Bárány Donátnak is voltak problémái. A legnagyobb csapás azonban Hegyi Krisztiánt érte, a magyar válogatottba is behívott 22 éves kapus combizomszakadást szenvedett a nemzeti együttes összetartásán, ezért távoznia kellett a telki edzőtáborból, a vizsgálatok pedig kiderítették, hogy műtét és hosszabb kihagyás vár rá. 

A Premier League-ben szereplő West Ham United U21-es csapatától kölcsönvett kapus eleinte az összes tavaszi meccsen védett, ám műtétjét követően hosszabb rehabilitációra lesz szüksége, így ebben az idényben előreláthatólag már nem léphet pályára.

magyar válogatott, Hegyi Krisztián
A DVSC kapusát, Hegyi Krisztiánt meg kellett műteni
Fotó: dvsc.hu

A Debrecenre hatalmas kihívás vár, Nestor El Maestro együttesének a szezon hátralévő részében a bennmaradásért kell küzdenie, és úgy tűnik, egyáltalán nem lesz könnyű dolga. 

A bajnokságból már csak 4 kör van hátra, sorrendben az MTK, a Puskás Akadémia, a Paks és a Fehérvár lesznek az ellenfelek, utóbbi rangadó a kiesésről is dönthet a két csapat között. 

Az eddigiek alapján a 23 ponttal sereghajtó Kecskemét NB II-be zuhanása szinte már borítékolható, Gera Zoltán együttese mellett még négy klubnak kell igazán aggódnia. A 29 pontos DVSC mellett a 30 pontos ZTE-Nyíregyháza kettős, valamint a 31 ponttal rendelkező Fehérvár kerülhet még igazán nagy bajba a folytatásban, így ádáz harc várható a bennmaradásért az utolsó négy fordulóban.

A 2000-es évek egyik legsikeresebb magyar futballklubja, amely ebben az időszakban szerezte mind a hét bajnoki címét – ebben a periódusban csak a Ferencváros nyerte meg nála többször, 9-szer az NB I-et –, hatalmas bajba jutott és száguld a másodosztály felé. A hajdúsági csapatnál hiába ültettek már le négy különböző szakembert is a kispadra, a folyamatos edzőváltás egyelőre nem hozott sikert. A Debrecen legutóbb 2020-ban esett ki az NB II-be, 5 évvel később pedig azért kell foggal-körömmel küzdenie, hogy ez a kínos kudarc ne történjen meg újra.

  • Kapcsolódó cikkek

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!