Titkos átigazolás, jogi vita, FIFA – darázsfészekbe nyúlt az NB III-as csapat

Vágólapra másolva!
Tovább gyűrűzik a vita az NB III Dél-Keleti csoportjának alsóházában: az FC Dabas a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) fordult, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elutasította a klub óvását és fellebbezését a Tiszakécskei LC elleni, március 2-án lejátszott bajnoki mérkőzés ügyében.

A Pest vármegyei klub vezetése szerint a találkozón pályára lépett Tamás Kornél átigazolása 

jogilag és sportszakmailag is súlyosan kifogásolható. 

A Dabas álláspontja szerint a játékos úgy került a Tiszakécske csapatához, hogy ahhoz az egyesület nem járult hozzá. Mint az április 14-én kiadott közleményükben írják: Tamás Kornél január 28-án még az FC Dabas labdarúgója volt, ám ezt követően – vélhetően átmeneti megoldásként – a romániai Crisul Santandrei sportszervezethez igazolt.

Tamás Kornél, FC Dabas
A dabasiak szerint Tamás Kornél jogosulatlanul futballozott a Tiszakécskében
Fotó: fcdabas.hu

A dabasi klub hivatalos közleménye szerint viszont a játékos a 12 napos romániai légióskodása alatt sem edzésen, sem mérkőzésen nem vett részt, és bizonyos felkészülési találkozók jegyzőkönyvei alapján egyáltalán nem is hagyta el az országot.

A klubvezetés szerint 

Tamás Kornél már január 29-én és február 1-jén is a Tiszakécske színeiben lépett pályára felkészülési meccseken, és folyamatosan a Tisza-parti klubbal edzett.

A Dabas állítja: a játékos a román igazolás ellenére már a Tiszakécske edzőmeccsein szerepelt, anélkül, hogy a hivatalos átigazolása rendben megtörtént volna. A klub ezt sportszerűtlen és felelőtlen eljárásnak tartja a Tiszakécske részéről.

A március 2-án rendezett Meton-FC Dabas–Tiszakécskei LC bajnokin, amelyet a vendégek 1–0-ra nyertek meg, Tamás Kornél ismét pályára lépett, immár hivatalosan is a kécskei együttes játékosaként. A Dabas azonnal megóvta a mérkőzést az MLSZ-nél, amely az óvást és az azt követő fellebbezést is elutasította. Ezután döntöttek úgy a dabasiak, hogy a FIFA-hoz fordulnak.

„Nem tartjuk korrekt lépésnek” – a Dabas technikai vezetője az Origónak

Az Origo Sport megkereste Takács Kornél technikai vezetőt, aki elmondta, jogi útra terelték a történetet a FIFA-nál. 

Egyelőre abban sem vagyunk biztosak, elég-e az a dokumentáció, amit benyújtottunk. Most várunk, de kiemelném, hogy azért tettük meg ezt a lépést, hogy ha a mi esetünkkel nem is történik semmi, a jövőben ne kerüljön sor arra, hogy kihasználják ezt a kiskaput mások. Hiszen mi ezt nem tartjuk korrekt lépésnek

– mondta a szakember, aki azt is elárulta, az MLSZ azért utasította el az óvást, mert nemzetközi átigazolás történt, amire az MLSZ átigazolási szabályzata nem vonatkozik rá.

„Ha már elkezdtük, szeretnénk végigvinni ezt a történetet, bármi is lesz az eredménye. De azért bízunk abban, hogy az MLSZ majd hoz egy olyan szabályozást a jövőben, hogy ez ne történhessen meg se velünk, se más klubokkal. Sportjogász segítségét kértük, de ő sem tudott biztosat mondani

– tette hozzá Takács.

Az FC Dabas nem szeretné ezt a történetet annyiban hagyni

– ezt még a hétfői közleményében hangsúlyozta Bennárik Ferenc szakosztályvezető. –

Továbbra is sérelmezzük az átigazolás(ok) jogosságát és sportszerűségét, ezért április 11-én beadványt nyújtottunk be a FIFA-hoz.

A klubvezető azt is hozzátette: nem csupán a jelenlegi ügy tisztázása a céljuk, hanem az is, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő a jövőben az MLSZ égisze alatt futó bajnokságokban.

A közlemény szerint a mostani ügy egy példája annak, hogy miként lehet kijátszani az átigazolási szabályokat, és ez veszélybe sodorhatja a bajnokságok hitelességét:

Ha ez így marad, az egész átigazolási időszak lényegét veszti el, hiszen a játékosügynökök ezzel a kiskapuval visszaélhetnek.

Az FC Dabas jelenleg 20 ponttal a 14. helyen áll a Dél-Keleti csoportban, és a bennmaradásért küzd. A következő fordulóban szombaton a Szolnok vendégeként lép pályára – épp egy másik, súlyos nehézségekkel küzdő klub ellen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!