A Fradi hatalmas lehetőséghez jutott a mérkőzés előtt, mivel a fordulót megelőzően éllovas Puskás Akadémia 2-0-s vereséget szenvedett a Győr otthonában, így Robbie Keane csapata az élre állhatott egy esetleges sikerrel.
A meccset a Ferencváros kezdte jobban, több szögletet is rúghatott a vendég együttes. A 7. percben egy sarokrúgás után Keita lőhetett, de a zalaegerszegi védők blokkolták, így maradt a gól nélküli döntetlen. A 11. perc elején ismét a Fradi veszélyeztetett, de Varga szép lekészítése után Pesics 13 méterről jócskán kapu fölé lőtt.
Az első negyedóra végén az FTC 71 százalékban birtokolta a labdát, és négyszer próbálkozott kapura lövéssel, míg a másik oldalon Dibusznak semmi dolga nem volt.
A 19. percben Medgyes nem túl jól sikerült lövésével jelezte először a ZTE, hogy a pályán van. Ezt követően már kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, főleg a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, sok volt a szabálytalanság mindkét oldalon, kevés értékelhető lehetőség mellett. Fél óra játék után sem láthatott gólt a közönség, érződött, hogy hatalmas a tét mindkét oldalon. A 32. percben Kaján futott el a jobb oldalon, de a lövését Gundel-Takács védeni tudta. Ezt követően a Zalaegerszeg percei jöttek, de a gólra továbbra is várni kellett.
A félidő hajrájában Gartenmann veszélyeztetett, majd Pesics akart önzetlen lenni nagy helyzetben, de rossz megoldást választott. A másik oldalon Ipalibo próbálkozott még meg egy lövéssel, de ebből sem lett gól, így 0-0-s döntetlennel mentek a csapatok a szünetre.
A szünetben cserélt Robbie Keane, Kehinde állt be Civic helyére, ennek ellenére nem sokat változott a játék képe. Talán annyit, hogy a ZTE próbált bátrabban játszani, mint tette az első 45 percben. Az 57. percben Dénes hagyott ki ordító ziccert, de a hazai játékos lesről indult, így ha betalált volna, akkor sem lett volna érvényes a gól. Mindenesetre az FTC továbbra sem játszott jól, ezek a percek egyértelműen a Zalaegerszegé voltak.
Az utolsó fél órához érkezve hármat is cserélt Keane, az ír edző is érezte, hogy ez így kevés lesz: Zachariassen, Abu Fani és Ramírez is beállt.
A 72. percben jött is a Fradi-helyzet, Abu Fani megpattanó szabadrúgását azonban védte Gundel-Takács. Az utolsó bő negyedórára még Saldanha is beállt, a Ferencváros egyértelműen a három pontot szerette volna elvinni Zalaegerszegről.
A 79. percben tört meg a jég: Abu Fani szabadrúgása után Szalai fejelt hat méterről szépen a kapu jobb oldalába.
Itt nem állt meg a Fradi, és a 84. percben jött az újabb gól:
Ramírez szép passza után Saldanha lőtt 13 méterről a kapuba, Gundel-Takács csak beleérni tudott a labdába.
Újabb gól már nem esett, a Fradi a sikerével kihasználta a PAFC botlását és újra az élre állt az NB I-ben. Legutóbb a 18. fordulót követően volt első a zöld-fehér együttes.
OTP Bank Liga, 27. forduló:
Zalaegerszegi TE-Ferencvárosi TC 0-2 (0-0)
ZTE Aréna, v: Pintér
gólszerzők: Szalai (79.), Saldanha (84.)
sárga lap: Csonka (45.), illetve Szalai (25.), Gartenmann (58.)
ZTE: Gundel-Takács - Szendrei, Evangelu, Csóka, Medgyes (Almási, 86.) - Ipalibo (Sajbán, 76.), Csonka, Kiss B. (Bakti, 65.) - Dénes (Krajcsovics, 86.), Croizet, Mim
FTC: Dibusz - Kaján (Ramírez, 61.), Gartenmann, Cissé, Szalai G. - Tóth A., Keita Zachariassen, 61.), Maiga (Abu Fani, 61.), Civic (Kehinde, a szünetben) - Pesic (Saldanha, 74.), Varga
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 27 15 8 4 45-25 53 pont
2. Puskás Akadémia FC 27 16 4 7 43-29 52
3. Paksi FC 27 15 6 6 58-39 51
4. MTK Budapest 27 12 5 10 46-37 41
5. ETO FC Győr 27 10 10 7 38-31 40
6. Diósgyőri VTK 27 10 9 8 34-39 39
7. Újpest FC 26 7 10 9 28-36 31
8. Fehérvár FC 26 8 6 12 32-38 30
9. Zalaegerszegi TE FC 27 7 8 12 31-37 29
10. Debreceni VSC 26 7 5 14 42-49 26
11. Nyíregyháza Spartacus FC 26 6 6 14 24-41 24
12. Kecskeméti TE 27 4 9 14 27-47 21