Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában a Zalaegerszeg hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott az utolsó Kecskemét csapatával, így Gera Zoltán együttesének négy fordulóval a vége előtt hét pont a hátránya a bennmaradást jelentő 10. helytől.

Az első negyedórában főként a két csapat küzdőszellemét lehetett dicsérni, komoly harc folyt ugyanis minden egyes labdáért, a kapuk azonban egyáltalán nem forogtak veszélyben. Az MTI azt írja, hogy alapvetően a hazaiak birtokolták többet a labdát, ennek ellenére az első említésre méltó védés Gundel-Takácsnak, a ZTE kapusának a nevéhez fűződött. A túloldalon Kersáknak csak a félidő hajrájában volt komoly dolga, akkor viszont néhány másodperc alatt kétszer is bravúros hárítással akadályozta meg, hogy a szünet előtt hátrányba kerüljön a Kecskemét.

Zalaegerszeg, 2025. április 27.
Mihalecz István, a Zalaegerszeg (b) és Gera Zoltán, Kecskemét vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Zalaegerszegi TE FC – Kecskeméti TE mérkőzésen a zalaegerszegi ZTE Arénában 2025. április 27-én.
MTI/Katona Tibor
Gera Zoltán csapata egyre közelebb a kieséshez az NB I-ben
Fotó: MTI/Katona Tibor

A fordulás után fölénybe került a Zalaegerszeg, amely bő negyedórán keresztül egyértelműen irányította és kézben tartotta a mérkőzést, aztán viszont a vendégeknek sikerült valamelyest kiegyenlítetté tenni a küzdelmet. Igazán nagy gólhelyzet egyik kapu előtt sem alakult ki a hajráig, az utolsó negyedórára viszont megélénkült a meccs, a középpályán ugyanis mindkét fél könnyedén tudott átrohanni. Gólt szerezni viszont egyik csapatnak sem sikerült, így maradt a pontosztozkodás.

A zalai együttesnél szerdán vezetőedzőnek kinevezett Mihalecz Istvánnak ez volt a bemutatkozó találkozója, a csapat két vereség után szerzett pontot, s elmozdult az utolsó előtti, kiesést jelentő pozícióból, ahova a Debrecen került.

A Kecskemét nyeretlenségi sorozata ezzel a döntetlennel már kilenc meccs óta tart.

OTP Bank Liga, 29. forduló:
ZTE FC-Kecskeméti TE 0-0
Zalaegerszeg
Játékvezető: Pintér Csaba
ZTE: Gundel-Takács - Szendrei, Evangelu, Csóka, Medgyes (Várkonyi, 61.) - Sankovic - Dénes (Krajcsovics, 73.), Ipalibo (Bakti, a szünetben), Csonka (Esiti, 85.), Mim (Sajbán, 84.) - Croizet
Kecskemét: Kersák - Zeke (Pálinkás, 72.), Belényesi, Szabó A. - López (Meszhi, 78.), Bocskay, Katona L., Kovács B. (Katona B., 63.) - Zsótér - Camaj, Májer (Nagy K., 78.)
sárga lap: Sankovic (48.), Szendrei (55.), illetve Katona L. (77.), Bocskay (81.), Belényesi (87.)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!