A hetek óta gyenge formát mutató Fehérvárnál a Nyíregyháza elleni 1-0-s vereség után végleg elfogyott a türelem, a vezetőség menesztette Pető Tamást. A kirúgott edzőt az a Tímár Krisztián váltotta a kispadon, akit nem sokkal korábban éppen a Nyíregyházától küldtek el.
Az MTK elleni mérkőzés meglehetősen alacsony iramban és nem túl magas színvonalon kezdődött, a hazaiak nem igazán jelentettek veszélyt a kék-fehérek kapujára, a budapestiek némileg aktívabban futballoztak. A második félidőben valamelyest fölpörögtek az események, a hajrához érve pedig végre gólt is láthatott a közönség a Székesfehérvári Sóstói Stadionban.
A 75. percben a Fehérvár szerzett vezetést, Milicevic bal oldali beadására középen remekül érkezett Stefanelli, és négy méterről a kapuba vágta a labdát.
Sokáig nem örülhetett Tímár Krisztián, ugyanis az MTK pár perccel később egyenlített. Molnár Rajmund szép cselekkel játszotta magát lövőhelyzetbe, kísérletét Nagy Gergely még védte, a kipattanót azonban Jurina a kapu bal oldalába fejelte.
A folytatásban még próbálkozott a Fehérvár, de nem túl nagy lendülettel, elégedetlenségüket a hazai szurkolók hangos bekiabálásokkal jelezték. A meccsen újabb gól már nem esett, így továbbra is tart a székesfehérváriak rossz sorozata, immár hét mérkőzés óta nyeretlenek.
Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!