Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II hajrájában kőkemény küzdelemre van kilátás a feljutásért és a bennmaradás kiharcolásáért. Az éllovas Kisvárda remek helyzetből várhatja az utolsó meccseket, a Pintér Attila vezette Vasast azonban a Kazincbarcika és a Kozármisleny is „elütheti” az NB I-től. Az ősszel borzalmasan szereplő Budapest Honvéd talán már fellélegezhet, azonban a kiesés fenyegető veszélye miatt még számos csapatnak van miért aggódnia, a labdarúgó NB II utolsó öt fordulója elképesztő izgalmakat tartogat.

A labdarúgó NB II tabelláját jelenleg hétpontos előnnyel vezeti a Kisvárda, ezért óriási meglepetés lenne, ha Révész Attila együttese elbukná a feljutást, vagy éppen a bajnoki címet. A másodosztályban idén még veretlen várdaiak elképesztő formában vannak, a Merkantil Bank Ligában 12 mérkőzés óta veretlenek, így egy évnyi távollét után minden bizonnyal ismét az NB I-ben folytatják majd szereplésüket.

labdarúgó NB II, Kisvárda
A Kisvárda karnyújtásnyira van a feljutástól 
Fotó: Kisvárda FC/Facebook

A szókimondó Révész Attilával menetel a Kisvárda

Az előző idény végén 6 év után búcsúzott az élvonaltól a Kisvárda, amely az idei szezont is rettentően gyengén, két vereséggel kezdte a másodosztályban. Feczkó Tamás az első két bajnokit követően távozott is a vezetőedzői posztról, amit a klubnál 2017 óta sportigazgatóként tevékenykedő Révész Attila vett át. A folytatásban a várdai együttes alaposan meglódult, a csalódást keltő rajt óta csupán háromszor szenvedett vereséget – legutóbb tavaly novemberben –, emellett 16 alkalommal hagyhatta el győztesen a pályát, amivel toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből. 

A csapat formajavulásában nagy szerepet lehet tulajdonítani a várdaiak sportigazgató-vezetőedzőjének, aki nem egyszer fogalmazott meg kőkemény kritikát a játékosaival szemben.

révész attila
Révész Attila, az NB II-es Kisvárda sportigazgatója és egyben vezetőedzője nem megy a szomszédba a kritikáért
Fotó: kisvardafc.hu

Révész augusztusban, az Ajka elleni vereség után a futballisták hozzáállását kérdőjelezte meg, majd az akkor még listavezető Gyirmót elleni 6-4-es sikert követően a cserejátékosait szidta. A várdaiak edzője decemberben az MLSZ-nek ment neki és a játékvezetők kiválasztási rendszerét bírálta élesen, legutóbbi pedig a BVSC-Zugló elleni győzelem után tett egészen botrányos nyilatkozatot. 

Tudtuk, hogy Raúlnak a nagyapja halála miatt lelki vívódásai voltak, de azt gondoltuk, hogy ezt már a héten lerendezte. Ennek ellenére a meccsen azt láttam, hogy a többieket is húzza lefelé ezzel a negatív hozzáállással 

alázta meg gyászoló játékosát, Raúl-Martín Stefant Révész, aki aztán később elnézést kért a fiatal légióstól.

Pintér Attila juttatná vissza az NB I-be a Vasast

A várdai sportvezető vasszigora egyelőre eredményre vezet, ugyanis az NB II éllovasa már 7 ponttal előzi meg a Kazincbarcikát, amely egyébként szintén esélyes a feljutásra. 

A tabellán jelenleg második helyen álló csapat menetelése élményszámba megy, a borsodi együttes ráadásul az élvonalbeli szereplésre is benyújtotta kérelmét 

a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes bizottságának. A Kazincbarcika NB I-es indulása kapcsán a hazai mérkőzések lebonyolítása vet fel kérdéseket, ugyanis az ezer férőhelyes Kolorcity Aréna nem tekinthető alkalmasnak első osztályú bajnokik megrendezésére.

A legnagyobb gond, hogy több mint kétezer szurkolónak kellene biztosítani a fedett lelátót, ez sajnos nem áll rendelkezésünkre, és úgy tudom, problémát okoz az is, hogy a VAR-kocsi működésének sincsenek meg a feltételei. 

Ezért két helyszínt jelöltünk meg, Diósgyőrt és Mezőkövesdet. Valószínűnek tartom, hogy a kérelmeket elbíráló testület a tőlünk valamivel több mint nyolcvan kilométerre található, az élvonalra szintén alkalmas mezőkövesdi stadiont fogadja el hazai pályaként” – nyilatkozta Koszta Péter sportigazgató.

Története során először juthat fel az NB I-be a Kazincbarcika
Fotó: Kovács Donát/kbsc.hu

Múltja alapján egyértelműen az NB I-ben lenne a helye a Vasasnak, ám az angyalföldiek 2023 tavaszán az élvonal utolsó helyezettjeként zuhantak az NB II-be, 

ahonnét egy év elteltével nem sikerült visszajutniuk. A 2024/2025-ös idényt még Gera Zoltánnal a kispadon kezdte meg a csapat, de a korábbi magyar válogatott futballistát már a szezon elején kirúgták, a helyét pedig az egykori szövetségi kapitány, Pintér Attila vette át. Az 58 éves szakember Magyar Kupa-búcsúval és három bajnoki vereséggel kezdett, de aztán összekapta a társaságot, amely immár esélyes a feljutásra, jelenleg két pont a hátránya a Kazincbarcika mögött.

A szókimondó stílusáról ismert, kétszeres magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes edző az angyalföldieknél is letette a névjegyét, egyik alkalommal a bírót osztotta ki, a Mezőkövesd elleni 3-0-s kudarc után pedig a saját játékosait teremtette le. Legnagyobb kirohanását éppen a nagy rivális barcikaiak elleni találkozót követően mutatta be, amikor egy Péter nevű férfival kiabált trágár módon. 

Ne ugassál, te f.sz! Mi a f.szt ugatsz te nekem, te? Mi a f.szt képzelsz te? Mi a f.szt ugatsz te nekem, te sz.rházi? Nekem ne ugassál! 

kiabálta Pintér Attila a férfinak, miközben az őt megállítani próbáló biztonsági emberre is rászólt, hogy ne érjen hozzá.

Pintér Attila visszajuttatná az NB I-be a Vasast
Fotó: vasasfc.hu

A Vasasnál mindenesetre jó munkát végez a temperamentumos edző, akinek csapatával nem csak a második Kazincbarcikára, hanem a negyedik helyezett, ősszel még feljutásra álló Kozármislenyre is oda kell figyelnie. A baranyai együttes az angyalföldiekhez hasonlóan 42 ponttal áll 25 lejátszott meccs után, igaz, a két csapat egymás ellen már nem fog pályára lépni az utolsó öt fordulóban. 

Az őszi bajnok feljutása is óriási szenzáció lenne, hiszen a Kozármisleny korábban még nem szerepelt az NB I-ben, 

a klub tavaly az ötödik helyen zárt a másodosztályban, ezzel pedig fennállása legjobb eredményét érte el, amit idén akár felül is múlhat. A feljutásért folyó harcba az ötödik Szentlőrinc is még beleszólhat, a hatodik Szeged viszont 11 pontos lemaradásban van a második Kazincbarcikához képest, így a csongrádiak ezen a téren szinte már csak a csodában bízhatnak.

Kozármisleny, NB II,
A Kozármisleny lett a labdarúgó NB II őszi bajnoka, a csapat jelenleg a negyedik helyen áll és még feljuthat
Fotó: facebook.com/kozarmislenyfc

Megmenekült a szégyentől a Budapest Honvéd?

Ami a tabella középmezőnyét illeti, a Budapest Honvédnak a szezon jelentős részében szégyenszemre kiesési gondjai voltak, az utóbbi hetekben azonban magára talált az együttes és eltávolodott a veszélyzónától. A mostani idényt a kispestiek Csertői Aurél irányításával kezdték el, de vele már augusztusban szerződést bontottak, majd érkezett Laczkó Zsolt, aki akkor még Marco Rossi segítője volt a magyar válogatottnál. 

Az eredmények Laczkóval sem jöttek, a csapat 11 mérkőzéséből csak kettőt nyert meg vele az NB II-ben, melynek köszönhetően a tabella utolsó helyére esett vissza. 

A vezetőedzőt végül menesztették, utódja pedig az a Feczkó Tamás lett, aki az évad elején, két vereséget követően távozott a Kisvárdától. A Honvéd a téli átigazolási időszakban hat játékost is szerződtetett, majd az új edzővel szépen lassan jönni kezdtek az eredmények.

Feczkó Tamás irányításával feltámadt a Honvéd
Fotó: honvedfc.hu

A 14-szeres bajnok és 8-szoros kupagyőztes klub 2023 tavaszán, hat évvel az NB I megnyerése után zuhant a másodosztályba, ahol jelenleg a nyolcadik helyen áll, öt ponttal megelőzve a kieső pozícióban tanyázó Gyirmótot. A Honvédnál talán már fellélegezhetnek, de azért teljesen nem lehetnek nyugodtak, mert a kiesés elől menekülő Békéscsaba mellett még a Kazincbarcikával, a Kisvárdával és a Vasassal is játszanak az utolsó öt fordulóban.

Ádáz harcot vívnak a bennmaradásért a labdarúgó NB II kiesőjelöltjei

A bennmaradásért folyó küzdelemben a Honvéd sincs teljes biztonságban, hát még a többi csapat, melyek a kispestiek alatt helyezkednek el. 

A tabella hátsó felében elképesztően sűrű a mezőny, egy győzelem vagy egy vereség esetén több csapat is helyet cserélhet egymással, 

így jelenleg nagyon nehéz megjósolni, melyik lesz az a két gárda, amelynek az NB III-ban kell folytatnia a következő szezonban.

A Tatabánya van pillanatnyilag a legdrámaibb helyzetben, a nagy múltú klub hiába jutott fel tíz év elteltével ismét a másodosztályba, jelen állás szerint máris búcsúznia kell. A sereghajtótól a Honvéd elleni kiesési rangadót követően menesztették a Gyürki Gergely–Dragóner Attila párost, azóta az egykori magyar válogatott Klausz László próbál csodát tenni, egyelőre kevés sikerrel. Az öt meccs óta nyeretlen Tatabányának a legrosszabb a gólkülönbsége (mínusz 23-as) a bajnokságban, és hat ponttal van lemaradva a még bennmaradást érő, 14. helyezett Békéscsabától.

labdarúgó NB II, Tatabánya, Opus Tigáz Tatabánya, NB II
A Tatabánya az életéért küzd az NB II-ben
Fotó: facebook.com/OPUS TIGÁZ Tatabánya

Persze a Békéscsaba helyzete sem túl rózsás, a klub két évvel ezelőtt zuhant a harmadosztályba, ahol egy idényt töltött el, majd újra az NB II-ben találta magát. A csabaiak számára azonban jelentős kihívást okoz a másodosztályú tagság megőrzése, hiszen újfent az NB III-as szereplés fenyegeti őket. 

A Tatabánya mellett jelenleg szintén kiesésre álló, utolsó előtti Gyirmót a 2016/2017 és a 2021/2022-es idényben is az NB I-ben szerepelhetett, de újoncként mindkét alkalommal sereghajtóként zuhant vissza a másodosztályba. 

A győri csapat a mostani idényt remekül, három győzelemmel kezdte, de ez a lendület csak az őszi szezonra tartott ki, tavasszal drámaian visszaesett a Gyirmót teljesítménye, 

amely csupán a Soroksárt tudta legyőzni idén. A gyenge eredmények miatt áprilisban az Ajkánál, a Vasasnál és a Békéscsabánál is megfordult Schindler Szabolcsot ültették le a kispadra, hogy megkísérelje benntartani az együttest.

A sokáig stabil középcsapatnak számító Budafok is alaposan visszaesett tavasszal, a sorozatban elszenvedett öt bajnoki vereség után a klubvezetők márciusban megköszönték Nikházi Márk munkáját, helyére pedig Mészöly Gézát nevezték ki. Az Újpest korábbi edzője két vereséggel rajtolt, ám aztán a Mezőkövesd és a Csákvár ellen is bravúros sikert ért el, így csapata elmozdult a kieső helyről.

Mészöly Géza
Mészöly Géza jelenleg a bennmaradásért küzd a Budafok edzőjeként
Fotó: Kokics Donáta - Origo

A Lipcsei Péter vezette Soroksár ugyancsak 30 pontot gyűjtött eddig, mint a Budafok, de az említett klubokon kívül az Ajka, a Csákvár, valamint a Vasast egy 96. percben esett, félpályás potyagóllal legyőző BVSC-Zugló is komoly bajba kerülhet még a folytatásban. 

A kiesés elkerüléséért még ádázabb harc jöhet a bajnokság véghajrájában, mint a feljutást érő második hely megszerzéséért, így az utolsó öt fordulóban elképesztő izgalmak várják a magyar futball, különösen a labdarúgó NB II szerelmeseit. A 26. fordulóból hét találkozót is április 27-én, vasárnap rendeznek, míg a zárómérkőzésre, a Szeged-Kazincbarcika meccsre egy nappal később, hétfőn kerül sor.

  • Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!