Csütörtökön este rendezik az első mérkőzéseket a labdarúgó Európa-liga elődöntős párharcaiban, ahol a végső győzelemre is esélyesnek tartott Manchester United majd a spanyol Athletic Bilbao vendége lesz.
Az immáron a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpoollal közösen angol rekordbajnok United számára csakis az El megnyerése jelentene utat a legrangosabb európai kupasorozatba, ugyanis a Premier League-ben csak a 14. helyen szerénykedik és öt forduló óta nyeretlen, ugyanis legutóbb a Kerkez Milossal felálló Bournemouth otthonában botlott. A baszk együttes ellen sem lesz könnyű dolga Amorim csapatának, ugyanis a Bilbao ebben a szezonban mind a hat El-mérkőzését megnyerte saját közönsége előtt, ráadásul ezeken a találkozókon 14 szerzett gólja mellett mindössze kettőt kapott, arról nem is beszélve, hogy a spanyolokat külön motiválhatja, hogy a finálét a saját stadionjukban, a San Mamesben rendezik.
A Manchester United szerda délután 26 fős kerettel utazott el Spanyolországba, ám mint a BBC beszámolójából kiderült, az utazó csapat néhány tagja nem is jogosult arra, hogy pályára lépjen a csütörtök esti kupameccsen, mivel előzetesen nem nevezték őket az Európa-liga küzdelmeire – nevezetesen Chido Obi és Sekou Kone. Vélhetően azért kerültek be a keretbe, mert a kulcsjátékosok zöme minden bizonnyal pihenőt kap az Athletic Bilbao elleni visszavágó előtt, vagyis a fiatal duó akár vasárnap bemutatkozhat a Brentford elleni idegenbeli bajnokin.
Mellettük egyébként először került be a felnőtt csapat keretébe a 17 éves Bendito Mantato és Jaydan Kamason is. Mantatót nagy tehetségnek tartják, sajtóhírek szerint nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan profi szerződést köt vele a klub, csütörtök este pedig akár debütálhat is a Manchester United felnőtt csapatában, mivel Joshua Zirkzee a szezon hátralévő részében nem játszhat, így pedig Amorimnak kevés opciója maradt a támadókat illetően. Mantato ebben a szezonban eddig 11 meccsen 7 gólt szerzett az United U18-as csapatában.
Jó hír továbbá a Manchester United szurkolóinak, hogy Amad Diallo és Matthijs De Ligt is a vártnál előbb felépült a sérüléséből, így mindketten ott vannak a keretben.
A Manchester United El-kerete az Athletic Club elleni mérkőzésre: