Csütörtök este bőven volt oka ünnepelni Roy Keane-nek, ugyanis amellett, hogy korábbi csapata, a Manchester United drámai meccsen bejutott az Európa-liga elődöntőjébe, nem sokkal a kezdősípszó előtt újabb taggal bővült a családja. Az 53 éves Keane, aki évek óta televíziós szakértőként dolgozik, immáron harmadszor élheti át, milyen érzés nagyszülőnek lenni.
Roy Keane és felesége, Theresa Doyle már 28 éve élnek házasságban, öt közös gyermekük( Shannon, Caragh, Aidan, Leah és Alanna) született. A játékosként és szakértőként is a keménységéről híres ír legenda ritkán enged betekintést a magánéletébe, de néha azért kivételt tesz, ahogy most is.
Az ír legenda az Instagram-oldalán jelentette be a gólyahírt, amelyhez néhány szívmelengető fotót is megosztott.
„A legújabb unokám, nagy baba” – jelentette be szűkszavúan az örömhírt Keane, aki 2021-ben lett először nagypapa, majd egy évvel később született meg a második unokája.
A United egykori középpályásának bejegyzését gyorsan elárasztották a gratulációk, többek között korábbi csapattársa, Gary Neville, a Chelsea és a Manchester City egykori játékos, Shaun-Wright Philips és José Mourinho is jókívánságait fejezte ki.