Mészöly Géza: Szerettem volna az Újpestnél maradni

Vágólapra másolva!

Háromszor volt az Újpest vezetőedzője, idén tavasszal pedig az NB II-ben szereplő Budafok élén küzd a kiesés elkerülésért. Sosem kerülhette el az összehasonlítást legendás édesapjával, akinek játékosként és edzőként is a nyomdokaiba lépett. Mészöly Géza az Origónak nyilatkozott az előtte álló kihívásról, az Újpesttől való távozásának körülményeiről, és a magyar edzők helyzetéről. Interjú.

– Egy évvel ezelőtt még az NB I-ben dolgozott, és sikeresen benntartotta az élvonalban az Újpestet, idén pedig az NB II-ben szereplő Budafok csapatával kellene elkerülnie a kiesést. Mondhatjuk, hogy edzőként hozzá van szokva az ilyen kiélezett helyzetekhez?
– Valóban nehéz helyzet egy edző számára, amikor kilenc mérkőzéssel a bajnokság vége előtt vesz át egy csapatot, hiszen rövid idő alatt kell megismerni a játékosokat, feltérképezni az állapotukat. Ilyen szempontból mondhatjuk, hogy ez az egyik legnehezebb feladatom. Persze többször voltam már hasonló helyzetben, 2015 tavaszán az utolsó négy meccsre vettem át a Szombathelyi Haladást, hogy a csapatot benntartsam az NB I-ben. Tavaly februárban hétmeccses nyeretlenségi sorozatot követően kerültem az Újpest élére, ott is a bennmaradás kivívása volt a cél.

Mészöly Géza az NB II-es Budafok edzőjeként küzd a bennmaradásért
Fotó: Kokics Donáta – Origo

– Hogyan kezeli az ilyen szituációkat, amikor egy kiesés elől menekülő csapatot kell feltüzelnie?
– Amikor ilyen nehéz helyzetbe kerül egy klub, akkor azért megcsappan a játékosok önbizalma, ezért az egyik legfontosabb feladat, hogy foglalkozni kell a lelkivilágukkal. Azokat is motiválni kell, akik nem kerülnek be a kezdőcsapatba.

Nyilván mindenki játszani szeretne, de aki kevesebb lehetőséget kap, azzal is meg kell értetnem, hogy ugyanolyan fontos tagja a csapatnak, mert lehet, hogy a padról beszállva majd éppen ő rúgja a győztes gólt.

Rendkívül nehéz feladat, de bízom benne, hogy a bennem lévő optimizmust, és az évek során megszerzett rutinomat kamatoztatni tudom. Ha mindenki egyet akar és egy irányba húzzuk a szekeret, akkor igenis ki fogunk jönni ebből a negatív spirálból. Biztos recept viszont nem létezik. Nincs olyan, hogy „miként is csináltam ezt négy évvel ezelőtt? Na majd újra megteszem és megint bejön”. Ez nem működik.

– Tavaly az Újpestnél dolgozott az NB I-ben, most pedig az NB II-ben tevékenykedik. Hogyan került a másodosztályba, és miért vállalta a feladatot?
– A Budafok tiszteletbeli elnöke, Jakab János már gyerekkorom óra ismer és remek viszonyban vagyunk egymással. A csapat tavasszal gödörbe került, egymás után öt bajnokit elveszített, ezért Filkor Attila sportigazgató felhívott, hogy lenne-e kedvem vállalni a munkát, és én örömmel mondtam igent. Korábban az édesapám is edzősködött itt, nagy becsben tartják errefelé. Már emiatt is megvan a kötődésem a klubhoz. Ha az Újpesten és a Vasason kívül ki kell emelnem még egy számomra fontos magyar csapatot, akkor harmadikként a Budafokot sorolnám ide.

– Ha már szóba került az édesapja, a magyar válogatott és Vasas-legenda Mészöly Kálmán, akkor elmondhatjuk, hogy többször is a nyomdokaiba lépett. Ön is futballozott az angyalföldieknél, játszott a nemzeti csapatban, majd hozzá hasonlóan edzőként is szerepet vállalt. Hogyan viselte az állandó összehasonlítgatást?
– Főként akkor tapasztaltam ezt meg, amikor 18 évesen Illovszky Rudi bácsinál játszottam az NB I-ben a Vasasban. Volt akkoriban egy legendás újságíró, Németh Gyula bácsi, aki mellette a BKV Előre csapatánál edzősködött, és nagyon szerette, bálványozta apukámat. Aztán amikor én elkezdtem futballozni a Vasasnál, akkor ő nevezett el engem Szőke Kavicsnak.

Mondta nekem, hogy „az édesapád volt a Szőke Szikla, de Gézukám, te sajnos az nem lehetsz, te csak Szőke Kavics vagy”.

Persze én ezen nem sértődtem meg, mert láttam a realitást. Apu 61-szer volt magyar válogatott, én 18-szor, ő háromszor szerepelt a világválogatottban, én egyszer sem. Rettentően magasan volt a léc, hiszen Franz Beckenbauerrel, Pelével és Puskás Öcsivel is játszott együtt. De a Vasasnál Rudi bácsi kemény pali volt, csak azért nem tett volna be a csapatba, mert apámat ismerte és engem is Mészölynek hívnak. Meg kellett dolgoznom a tagságért, hogy ilyen fiatalon bekerülhessek.

– Még manapság is az édesapja árnyékában él?
– Szerintem már nem, és ez akkor változott meg igazán, amikor először lettem az Újpest edzője 2004-ben. Akkor lettem egy ismertebb arc, kinőttem magam apu mellett, és ennek kapcsán van is egy emlékezetes sztorim. Amikor az Újpest edzőjeként már ismert voltam, mentünk együtt apuval a városba kocsival, és öt perc elteltével odaszóltak neki, hogy „Géza bácsi”. Tehát „legézabácsizták”. Ez megtörtént egyszer, aztán félóra múlva még egyszer. Aztán, amikor harmadszor is úgy köszöntek neki, hogy „Géza bácsi üdvözlöm!”, akkor már elküldte melegebb éghajlatra őket. Mondtam is neki: öreg, ez már a vég, hogy téged „legézáznak”.

– Visszatérve az Újpesthez, tavaly februárban harmadszor is elvállalta a lila-fehérek irányítását, ám a szezon végén elköszöntek öntől és Bartosz Grzelakot nevezték ki. A nyáron a vezetőedző mellett rengeteg új játékos érkezett, viszont a csapat nem tudott érdemben előrelépni, jelenleg is csak a 7. helyen áll. Mi történt, miért nem ön maradt a kispadon?
– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy végig, az utolsó hetekig is, amikor a bajnokság befejeződött volna, velem tárgyalták meg az ez évi csapatot. Aztán a legutolsó pillanatban dőlt el, hogy mégse így lesz. Az előző tulajdonos, a belga Roderick Duchatelet szerződtetett engem a szezon hajrájában, az ő gondolatában született meg, hogy legyek én az Újpest megmentője. Arról volt szó, hogy ha benntartom a csapatot, akkor maradhatok a következő szezonra, és ezt nem is kell szerződésbe foglalnunk. Nem is történt erről írásos megállapodás.

Én örültem ennek és bennem fel sem merült, hogy ne velem folytatódjon a munka, mert a szívem az Újpesthez húzott.

Ráadásul az új tulajdonos is szimpatizált velem, Ratatics Péter elnök úrral és Benczédi Balázs ügyvezetővel is teljesen jó volt a kapcsolatunk, minden működött. De hát valószínűleg ez a különbség az amatőr magyar edző és a dörzsöltebb külföldi szakember között. A tulajdonváltás után végül úgy alakult, hogy nem én maradtam a csapat edzője.

– Úgy érzi, hogy becsapták az Újpestnél? Hogyan élte meg, hogy végül távoznia kellett?
– Fájt, mert azt éreztem, hogy egy kis erősítéssel javulni tudtunk volna. Szerintem az előző szezon végén sikerült kihozni azt, amit ebből a keretből lehetett. Volt egy-két kellemetlen vereség, de így is bravúr kategória volt a bennmaradás. Ilyen drámai helyzetben egy Újpest szintű klubnál sokkal nagyobb a nyomás, mint másutt. Ezt meg kell többszörözni, itt a drukkerek leszállítanak a buszról, bevágnak egyet, mint ahogy most is megtörtént. Nagyon nehéz azt érzelmileg feldolgozni, hogy nem nyersz és állandóan ott van a kés a nyakadon. A segédedzőmmel, Lengyel Patrikkal mi szépen összekaptuk a társaságot.

Biztos vagyok benne, hogy az Újpest fejlődött volna a kezem alatt, ha maradhattam volna a klubnál.

Háromszor voltam már a csapat edzője, ezért nagyon fáj a szívem, hogy éppen azt követően nem kaptam meg a bizalmat, amint a klubnak jobb lehetőségei lettek.

– A tulajdonosváltásnak köszönhetően aztán gyakorlatilag szinte a teljes játékoskeret kicserélődött tavaly nyáron.
– Már a szezon befejezése előtt kitettek játékosokat a keretből, a végén aztán már rugdosták ki az embereket. Nagyon nehéz volt. Azt gondoltam, én ott megmentőként megérdemeltem volna annyit, hogy „na tessék, mutasd meg.” Aztán a példa azt mutatja, hogy nem léptek előre. Oké, hogy az Újpestnek arra kell törekednie, hogy ott legyen az elsők között, a dobogón legyen és a nemzetközi porondra tudjon kilépni, de az építkezésben nem szabad kihagyni lépcsőfokokat.

Ha maradhattam volna a klub élén, a saját nevelésű magyar játékosokra támaszkodva elérhettünk volna hosszabb távon jó eredményeket, fokozatos és tudatos építkezéssel.

Ha csak az elmúlt 10 évet veszem alapul, sok minden hibádzott és nem volt meg, ezért lépésről lépésre kellett volna haladni. Nem úgy, hogy kicserélem az egész keretet, menjen mindenki a francba. A szertárostól kezdve a technikai vezetőig mindenkit lecseréltek. Ez így a futballban nem működik.

– Mit gondol az NB I-ben és az NB II-ben dolgozó szakemberekről? Van olyan fiatal magyar edző, akit sokra tart?
– Vannak tehetséges fiatal edzők, mint Gaál Bálint, aki korábban a játékosom is volt a Haladásnál, és most az Ajkánál végez remek munkát megbízott edzőként. Azt viszont túlzásnak érzem, hogy a mi korosztályunkat már kicsit lesajnálják, éppen ezért is kell bizonyítanunk, hogy a tudásunkra még szükség van. Főleg, ha valaki ambiciózus, szeret dolgozni és minden új dolgot bevesz a repertoárjába.

Szerintem vagy jó edző van, vagy rossz edző, nem az számít, hogy valaki fiatalabb, vagy idősebb.

Azért ezt igazolták a régi nagyok is, említhetném Sir Alex Fergusont, vagy éppen Guy Roux-t, aki 35 évig volt a francia Auxerre-nél, de ide sorolhatom Illovszky Rudi bácsit is. Ha a jelenlegi magyar mezőnyből egy valakit ki kellene emelnem, akkor a Mezőkövesdnél dolgozó Csertői Aurélt mondanám. Ő egy nagyon felkészült és humánus szakember, és a másodosztályt is alázatosan megjárta, nem csak azt tartotta szem előtt, hogy kizárólag az NB I-ben vállaljon munkát. De persze végső soron mi dönti el, hogy egy edző jó vagy sem? Az eredmény.

– Egyetért azzal, hogy a Magyarországon dolgozó külföldi edzők több türelmet kapnak, mint magyar kollégáik? Az Újpestnél például a gyengébb eredmények ellenére még mindig nem küldték el az ön utódját, Bartosz Grzelakot.
– Igen, egyértelműen ezt érzem. Sok klubnál nagyon bíznak a külföldi edzőkben, és én ezt túlzásnak tartom. Persze itt is voltak jó szakemberek, például Henk ten Cate, aki egyébként azt csinálta, hogy amikor este 10 óra után felhívta a klubtulajdonos, azt mondta, hogy elnézést elnök úr, csak holnap reggel állok rendelkezésre, majd letette a telefont. Mi meg lehet, hogy ettől összerezzenünk és még olyan szerződésbe is belemegyünk, ami számunkra nem feltétlenül előnyös.

Erre kell szerintem nagyon figyelnie egy magyar edzőnek, hogy karakán legyen, álljon ki magáért, és jól szerződjön.

Szerintem ez is nagyon fontos. Az Újpest mostani edzőjét talán azért nem küldték el korábban, mert nem bírtak vele megegyezni. Van egy olyan záradék a szerződésében, amilyet az enyémbe akkor nem foglaltunk bele. Az én megállapodásomba bele kellett volna írni, hogy a tulajdonos személyétől függetlenül maradok a csapat élén, ha teljesítem a bennmaradást. Ha ezt mégis felbontják, akkor viszont horribilis összeget fizessenek nekem. Ez fontos, és ebben tanulhatunk a külföldi edzőktől. Jelen helyzetben egy magyar edzőnek háromszor annyira kell bizonyítania és teljesítenie, mint egy külföldinek, holott én amikor játékosként külföldön légióskodtam, pont az ellenkezőjét tapasztaltam.

– Mit gondol a magyar válogatottnál Marco Rossi munkájáról? Szenzációs eredményeket ért el, többek között két Eb-részvétel, 4-0-s győzelem Angliában, az utóbbi időben azonban hullámvölgybe került a csapat. Közeledik a Rossi-éra vége, vagy továbbra is ő a legalkalmasabb a szövetségi kapitányi posztra?
– Ha ő megkapja továbbra is a bizalmat és hisznek benne, akkor ő a legalkalmasabb. Más külföldi edző, mert gondolom külföldiben gondolkodnának, nem lenne képes azt elérni, amit Rossi. Nemzetközi szinten jó eredményt elérni pedig hihetetlenül nehéz. Ha csak a törökök elleni mérkőzést nézzük, hogy a cserepadról kiket tudott pályára küldeni az ellenfél szövetségi kapitánya, akkor látjuk, hogy még mindig van különbség.

Persze nekünk is egyre több klasszisunk van, mint például Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos, vagy éppen Sallai Roland,

de amint néhányan már nem állnak rendelkezésre, és nem a legjobb csapatot tudjuk pályára küldeni, akkor már azért picit hátrányban vagyunk. A szurkolók és a sajtó részéről is kell a bizalom, és meg kell találni megint a megújulást. Szerintem a honosított játékosok nélkül nem ért volna el ekkora sikereket a csapat. Gondolok itt Loic Negóra, Willi Orbánra és Kerkez Milosra. Rossi őket remekül beépítette a csapatba, ráadásul Szoboszlai Dominik is nála debütált és vált meghatározó játékossá, azóta pedig a Liverpoolban is szárnyal. Tehát szerintem Rossinak maradnia kell.

– Végezetül, visszatérve a saját edző karrierjére, milyen céljai vannak még a szakmában, a magyar futballban?
– Most úgy gondolom, hogy a Budafoknál a helyemen vagyok, kevés olyan klub van, ahol el tudnám magam képzelni a következő években.

Természetesen készen állok és figyelek az NB I-re is, de most nem gondolok erre, mert nagyon leköt az itteni kihívás.

Még az sem foglalkoztathat, hogy mi lesz nyáron, mert minden idegszálammal az elkövetkező hetekre, az előttünk álló hét bajnokira kell fókuszálnom. A játékosaimnak is azt hangsúlyozom, hogy koncentráljanak a feladatukra, ne kövessenek el nagy hibákat, mert most olyan törékeny a csapat, hogy egy kis kihagyás is rendkívül sokba kerülhet. Én most csak erre figyelek, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.