Vágólapra másolva!
A Kecskemét fellebbezett óvása elutasítása ellen a Magyar Labdarúgó Szövetségnél. A klub a Debrecennel szemben elveszített hazai bajnoki mérkőzést követően nyújtotta be tiltakozását az MLSZ-nél.

Nem adja fel a labdarúgó NB I sereghajtó Kecskemét, a klub fellebbezett az MLSZ-nél.

DVSC, Kecskemét, MLSZ
A KTE fellebbezett az MLSZ-nél
Fotó: Reti Attila / facebook.com/kecskemetite

Fellebbezett az MLSZ-nél a Kecskemét

"Ahogy az ismert, klubunk a KTE-DVSC bajnoki mérkőzés után jogosulatlan játék miatt óvást nyújtott be, melyet az MLSZ versenybizottsága első körben elutasított. 

Klubunk a határozat kézhezvétele után lefolytatta a szükséges jogi egyeztetéseket, s mivel az ügyben új információt a dokumentum nem tartalmazott, ezek után a fellebbezés mellett döntöttünk igazunk bizonyítása érdekében. Ezt határidőn belül hivatalosan is megtettük az MLSZ felé" 

- közölte kedden a honlapján a KTE.

Az OTP Bank Liga 25. fordulójában, március 28-án rendezett összecsapást azért óvta meg a Kecskemét, mert véleménye szerint a DVSC színeiben jogosulatlanul lépett pályára Vajda Botond, aki a bajnokság folytatása előtt meghívást kapott a magyar U21-es válogatottba, ahonnan azonban sérülésre hivatkozva visszatért klubjához. A nemzetközi szövetség irányadó szabályozása alapján - a nemzeti csapatok érdekének védelmében - a válogatottat idő előtt elhagyó játékos öt napig automatikusan nem léphet pályára klubjában a nemzetközi program végeztétől számítva. A kecskemétiek álláspontja szerint ennek a kitételnek a játékos nem felelt meg ebben az esetben.

Az MLSZ versenybizottsága a kecskeméti óvást megalapozatlannak ítélte és jóváhagyta a pályán született 1-3-as végeredményt.

A DVSC reakciója szerint a második vendéggólt szerző Vajda Botond nem játszott jogosulatlanul. A régebb óta sérüléssel küzdő futballistát a magyar szövetség orvosi stábja megvizsgálta, és úgy döntött, hogy állapota további azonnali terhelés esetén súlyosbodhat, így ezúttal eltekintenek a szerepeltetésétől, ebben az esetben pedig - a debreceniek szerint - nem érvényes a kecskemétiek által hivatkozott szabálypont.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!