A fehérváriak hat nyeretlen meccs és zsinórban két elveszített bajnoki után már csak négy ponttal előzik a kieső helyen álló Debrecen csapatát. Pető Tamással legutóbb a Nyíregyháza vendégeként kapott ki 1-0-ra a Fehérvár, ami több szempontból érdekes. A Nyíregyháza kispadján ezzel a sikerrel mutatkozott be Szabó István, a nyírségiek pedig ezzel három pontra megközelítették a Fehérvárt, amely a nyolcadik helyen áll, de csak négy pontra van a már 11., kiesést jelentő helytől. Azért is érdekes a Nyíregyháza szerepe, mert az éppen az onnan elküldött Tímár Krisztián veszi át Pető Tamás helyét a székesfehérvári kispadon.
A Fehérvár a hivatalos csatornáin kedden este jelentette be Pető Tamás menesztését, azonban az M4 Sport korábban már kapott egy fotót egy székesfehérvári szurkolótól, amelyen látható, hogy a csapat korábbi edzését már Tímár Krisztián és a segédedzője, a Vidiben korábban szintén futballozó Szalai Tamás vezette.
Pető Tamás nyáron lett a Vidi vezetőedzője, korábban volt megbízott edző és Csertői Aurél, valamint Horváth Ferenc segítője is. Vezetőedzőként 35 meccséből 12-t tudott megnyerni. Az 50 éves Pető korábban volt a Videoton focistája is, a magyar válogatottban 14 alkalommal lépett pályára.
Tímár Krisztián - , akivel feljutott a Nyíregyháza az NB I-be - korábban szintén volt a Videoton focistája és a második csapat edzője is, 2023 nyarán vette át a Nyíregyháza vezetését.
Pető Tamás nem az első magyar edző, akinek mennie kellett ebben a szeznoban. Debrecenben a Srdjan Blagojevic helyére érkezett Máté Csabát küldték el, majd a Nestor El Maestro érkezett a helyére. A mostani nyíregyházi edzőt, Szabó Istvánt októberben váltotta Gera Zoltán. Cserélt edzőt a Fradi is, ahol Pascal Jansen helyére Robbie Keane érkezett, illetve a DVTK csapatánál Vladimir Radenkovicot Valdas Dambrauskas váltotta.
Kapcsolódó cikkek: