Alsó házi rangadót rendeztek Debrecenben, ahol a forduló előtt a 11. helyen álló hazaiak a 9. Zalaegerszeget fogadták. Jobban kezdett a Loki, amelyik Bárány Donát révén már az 5. perc végén megszerezte a vezetést.
A hazaiak próbálták rárúgni a következő gólt is, de érezhető volt, hogy nem esett össze a ZTE, sőt az egyre veszélyesebbé váló támadások vége az lett, hogy négy percen belül megfordították az állást: a 25. percben Mim Gergely avatta fel a Loki vb-n járt, de az NB I-ben újonc japán kapusát, Gonda Suicsit, majd a 29. percben egy kapufáról visszapattanó labda után Krajcsovics Ábel hozta magát gyönyörűen helyzetbe és lőtte ki a jobb alsó sarkot.
Fordulás után ismét bekezdett a Loki, és az 52. percben Maurides keresztlabdájából Szűcs Tamás ki is egyenlített (2-2).
A 63. percben a hazai Domingues és a zalai Szafronov ütközött össze (inkább utóbbi csúszott rá előbbire), ami után mindkét játékos lent maradt, jöttek is a csapatok orvosai (egyébként is rengeteg ápolás volt a meccsen), de szerencsére mindkét játékos talpra állt.
A zalaiak orvosa viszont nem engedte vissza az ukrán játékost, aki egy hűtőtáskába belerúgva adta ki a döntés fölött érzett dühét.
Az újabb fordulat a 81. percben jött, amikor a pillanatokkal korábban csereként pályára lépő Ipalibo első labdaérintéséből ismét megszerezte a vezetést a ZTE-nek.
Az utolsó öt percre (ráadással együtt végül 13-ra) Dzsudzsák Balázs is pályára lépett, és, ha már jött, akkor kivette a részét az újabb hazai egyenlítő gólból: a 88. percben ő adott be balról, Maurides megtartotta, Szuhodovszki megjátszotta, Domingues pedig a kapuba lőtte – 3-3.
A ráadás harmadik percében Dzsudzsák találta telibe 23 méterről óriási erővel felső lécet, a 96. percben viszont Domingues egy gyönyörű góllal ismét megszerezte a vezetést, egyőttal eldöntötte a mérkőzést.
A győzelemmel a Loki hosszú idő után elmozdult a kieső helyről, és fellépett a 9. helyre.
Eredmény, NB I, 28. forduló:
Debreceni VSC–ZTE FC 4-3 (1-2)
Debrecen, Nagyardei Stadion, 5200 néző, v.: Zierkelbach P.
gól: Bárány D. 5., Szűcs T. 52., Domingues 88., 96., ill. Mim 25., Krajcsovics 29., Ipalibo 81.