Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a Fehérvárt, így Hornyák Zsolt csapata újra átvette a vezetést a tabellán.

A Fejér vármegyei rangadón a második helyen álló Puskás Akadémia a nemrég edzőváltáson átesett és a bennmaradásért küzdő Fehérvárt fogadta. A két csapat szeptemberben találkozott legutóbb a Pancho Arénában, akkor a Puskás Akadémia 3-0-ra ütötte ki a fehérváriakat.

Fehérvár, Puskás Akadémia
Könnyedén tartotta otthon a három pontot a Puskás Akadémia
Fotó: Vidi.hu

Simán nyert a Puskás Akadémia és újra élre állt 

Bár a papírforma szerint a felcsútiak voltak a meccs esélyesei, Tímár Krisztián együttese nem játszott alárendelt szerepet, sőt a elmúlt hetekhez képest kifejezetten jól és bátran futballozott. Ennek ellenére a Puskás Akadémia szerezte meg a vezetést a 27. percben, Levi beadása után Nagy Gergő bizonytalankodott, a védők nem tudták elfejelni a labdát, Colley pedig a kapuba csúsztatott.

  • A gambiai támadó ezzel megszerezte szezonbeli tizedik találatát.

A folytatásban hiába volt mezőnyfölényben és alakított ki helyzeteket a Fehérvár, a szünet előtt a hazaiak szereztek újabb gólt. Ezúttal Colley készített elő, a középen érkező Levi pedig az üres kapuba lőtt.

A második félidőre látványosan visszavett Hornyák Zsolt csapata, míg a Fehérvár ment előre becsülettel, de aztán a 76. percben újra a hazaiak voltak eredményesek, amivel végleg eldöntötték a meccset. Laros Duarte cselezett befelé, majd mintegy 22 méterről óriási bombagólt lőtt a hosszú felső sarkba. 

  • A holland középpályás a 20. meccsén az első gólját jegyezte a Puskás Akadémia színeiben.
     

A hajrában a vendég együttesnek már csak a szépítésre futotta az erejéből a csereként beállt Kastrati révén.

A Puskás Akadémia ezzel három meccs után tudott ismét nyerni az NB I-ben, pontszámban pedig beérte a címvédő és listavezető Ferencvárost, sőt átmenetileg meg is előzte a zöld-fehéreket, akik majd vasárnap az MTK otthonában lépnek pályára. Az immáron hét bajnoki óta nyeretlen fehérváriak továbbra is nagy bajban vannak, ugyanis már csak mindössze két pontra vannak a kiesőzónától.

OTP Bank Liga, 29. forduló:
Puskás Akadémia FC – Fehérvár FC 3-1 (2-0)
Pancho Aréna, 1881 néző v.: Bogár
gólszerző: Colley (27.), Levi (45+1.), Duarte (76.), illetve Kastrati (88.)
sárga lap: Nagy Zs. (41.), illetve Spandler (11.), Simut (49.), Petrov (75.), Katona M. (90.), Kastrati (90.)

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!