A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet kiemelte azt is, hogy a Real Madrid olasz mestere, Carlo Ancelotti irányításával első alkalommal szorult ki az elődöntőből.
A blancók legutóbb a 2019/2020-as szezonban estek ki kettős vereséggel, akkor a Manchester City nyert ellenük kétszer is 2-1-re. A Real most negyedik alkalommal maradt alul összesítésben legalább négy góllal, korábban hasonló fiaskót európai kupasorozatban az AC Milannal (1-6 1989-ben), a Liverpoollal (0-5, 2009) és a Manchester Cityvel szemben szenvedett el (1-5, 2023) - írja az MTI.
Az IFFHS kimutatása szerint a mostani BL-idényben új negatív csúcsot állított fel a spanyol csapat azzal, hogy hat vereséget is összeszedett, a korábbi „antirekordot" öt vesztes meccsel a 2000/2001-es szezonban állította fel.
A szerdai két vendégtalálat közül az elsőt jegyző Bukayo Saka az első angol, aki Arsenal-játékosként öt gólt szerzett egyetlen Bajnokok Ligája-szezonban. Az Arsenal 2009 óta először, összességében pedig harmadik alkalommal jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Az észak-londoni alakulat most másodszor ejtette ki a címvédőt, korábban a Milannal bánt el hasonlóképpen a 2007/2008-as idényben.
Az angol gárda ráadásul még sosem kapott ki a Real Madridtól: eddigi négy összecsapásuk közül egy döntetlen mellett hármat is megnyert, ilyen előkelő mérlege csak neki van a spanyol sztárcsapattal szemben.
A másik szerdai negyeddöntős visszavágót elemezve - amelyen az Internazionalénak a müncheni 2-1-es győzelem után elég volt a milánói 2-2 is a Bayernnel szemben a továbbjutáshoz – az IFFHS Lautaro Martínezt emelte ki. Az argentin világbajnok az első olyan Inter-játékossá lépett elő, aki öt egymást követő BL-mérkőzésen is eredményes volt, s az olasz együttes első külföldi futballistájaként – minden sorozatot figyelembe véve – elérte a 150 gólt.