Vágólapra másolva!
A labdarúgó Török Kupa elődöntőjében a Galatasarayban futballozó Sallai Roland duplázott a Konyaspor otthonában.

A magyar válogatott támadó kezdőként lépett pályára a mérkőzésen, ha hinni lehet az összeállításoknak, akkor ezúttal is jobbhátvédként szerepelt az isztambuli csapatban, amely az első félidőben kétgólos előnybe került Victor Osimhen és Lucas Torreira góljaink köszönhetően. 

A második félidő elején azt növelte az előnyét a Galata. Sallai indult meg a bal szélen, befelé húzott, majd a 19 méteres lövése megpattant egy blokkoló hazai lábon, így a bombája a jobb felső sarokban kötött ki. 

ezt követően Pedrinho révén szépített a Konyaspor, azonban Sallai Roland az 55. percben visszaállította a háromgólos különbséget. A magyar támadó Dries Mertenstől kapott egy visszakészített labdát, majd egy gyönyörű csellel két védőt is elfektetett, végül kilenc méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 

Az 58-szoros magyar válogatott támadónak ez volt a harmadik meccse a Török Kupában, most talált be először a sorozatban, csapata végül 5-1-re diadalmaskodott.

A másik elődöntőben csütörtökön a Trabzonspor és a Göztepe csap össze, a finálét - amelynek helyszíne még nem ismert - május 14-én rendezik.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!